A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Hungarikum Bizottság, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft. és a Dunaversitas Egyesület idén is közösen szervezte meg a filmszemlét.
Az agyagosszergényi Közi Horváth József Népfőiskola gyakornoki programot hirdet, amely lehetőséget kínál a közösségszervezés szakon tanuló (kulturális közösségszervezés, humánfejlesztés szakirány) hallgatóknak kötelező szakmai gyakorlatuk elvégzésére.
A rendszeressé vált szakmai programok célja, hogy a Dunántúlon és a Felvidéken működő népfőiskolák megismerkedjenek a hálózati tagok tevékenységeivel, erősödhessen az együttműködés, és megosszuk egymással jó gyakorlatainkat.
2025. január 20-án, a Pálos Rendet megszervező Esztergomi Boldog Özséb ünnepén a pécsi Pálos templomban tartott ünnepség keretében átadták az állami támogatás segítségével kialakított pécsi és mecseki pálos tematikus utakat.
A pálos rend névadójának és védőszentjének, Első Remete Szent Pálnak az ünnepén, január 15-én 18 órakor ünnepi szentmise volt a pécsi Pálos templomban, melyet Bíró László püspök, pálos konfráter mutatott be.
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Funkciónális
Ezek a sütik több funkciót tesznek lehetővé weboldalunk látogatói számára. Ezeket a cookie-kat külső szolgáltatóink vagy saját weboldalunk állíthatják be. A következő funkciók aktiválódhatnak vagy nem aktiválódhatnak, ha elfogadja ezt a kategóriát: - Élő chat szolgáltatások; - Online videók megtekintése; - Közösségi média megosztó gombok; - Bejelentkezés a weboldalunkra a közösségi médián keresztül; - Google térkép; - Youtube videó lejátszása; - Vimeo videó lejátszása; - Google Recaptcha
Statisztika
Statisztikai sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.
Performansz
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
Marketing
Marketing sütiket használunk aktuális akcióink személyre szabott megjelenítéséhez. Amennyiben minden funkciót használni szeretne, ezt kell kiválasztania!