Keleti Nyitás Kollégium

A Keleti Nyitás Kollégium záróakkordjaként március 18-22. között egy kijevi kirándulással került fel az „i-re” a pont. Ezzel véget ért a napra pontosan 2 éves „utazás”, ugyanis a „keleti nyitók” népes tábora, 2013. március 22-én látogatott el első alkalommal a Lakiteleki Népfőiskolára.
2015.április.01. Szerda
Bővebben
A Lakiteleki Népfőiskola 2015. február 27. és március 1. között adott otthont a Keleti Nyitás Kollégium utolsó előadásainak. Ezúttal a Kollégium hallgatói megismerkedhettek Mátyus Aliz szociológussal, íróval, akivel Imre Károly bölcsész népművelő beszélgetett nemrégiben megjelent könyvéről, valamint meghallgathatták Chrudinák Alajos, a Panoráma című televíziós műsor egykori főszerkesztőjének előadását.
2015.március.18. Szerda
Bővebben
Kína magyarországi nagykövete szerint országa nyugati nyitás politikájának és Magyarország keleti nyitás politikájának találkozása számtalan új lehetőséget biztosít a két ország számára. Erről a nagykövet a Lakiteleki Népfőiskolán, a Keleti Nyitás Kollégium, a Kerkai Jenő Kollégium és az Ibero-Amerikai Kollégium hallgatói előtt tartott előadásában beszélt vasárnap.
2014.december.07. Vasárnap
Bővebben
Vasárnap Jurij Poljakov, a Lityeraturnaja Gazeta főszerkesztője, az Orosz-Magyar Baráti Társaság elnöke volt a Lakteleki Népfőiskola vendége, ahol Cseke Péterrel, a kecskeméti Katona József Színház direktorával beszélgetett Goretity József műfordító tolmácsolásával.
2014.október.05. Vasárnap
Bővebben
Lezsák Sándor fontosnak tartja a kormány keleti nyitás politikáját, mert véleménye szerint nemcsak megismerni kell a földrajzi értelemben távoli országokat, hanem a kapcsolatokat is meg kell erősíteni.
2013.december.14. Szombat
Bővebben
A Magyar Televízió - Ma Reggel című műsorának vendége: Dorogi Sándor külügyi tanácsadó, a Keleti Nyitás Kollégium egyik szervezője.
2013.március.27. Szerda
Bővebben

Kategóriák

Archivált kategóriák

Címkék

Évek

  • 1
  • 2