2024

2024. december 6-án érkezett a Mikulás a Népfőiskolára, hogy megajándékozza az ott dolgozók kisgyermekeit.
2024.december.12. Csütörtök
Bővebben
A kecskeméti Németh László Gimnázium december 7-i szalagavató ünnepségén a lakiteleki Népfőiskolára kihelyezett Digitális osztály diákjai is megkapták a kék szalagokat. Gratulálunk, kitartást és sok sikert kívánunk az érettségi bizonyítvány megszerzéséhez.
2024.december.11. Szerda
Bővebben
Karácsonyváró programot szervezett a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium december 4-én és 7-én a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesülettel együttműködve.
2024.december.11. Szerda
Bővebben
A gróf Széchenyi István Népfőiskola szervezésében Mezőörsre érkezett Zolcer János író, újságíró, aki Gorbacsov titkai címmel tartott két előadást.
2024.december.10. Kedd
Bővebben
2024. december 6-8. között, advent második hétvégéjén zajlott a Vámbéry Kollégium újabb alkalma a lakiteleki Hungarikum Ligetben, amelynek hallgatói között az Összetartozás Népfőiskola is képviseltette magát. Ezúttal a kirgizek kultúrájába és nemzeti kincsükbe, a Manas-eposzba kaphattunk betekintést. A címben megjelölt gondolat is az egyik megemlékezésen hangzott el, mely egyfajta vezérmotívumként az egész alkalmat átszőtte.
2024.december.10. Kedd
Bővebben
A királyszállási Összetartozás Népfőiskola hagyományos adventi hétvégéit idén partnerintézményével, a Trianon Múzeummal közösen szervezi. Az ünnepváró rendezvények keretében a Nagy-Magyarország Park Termelői Vásárának kézművesei hozzák el portékáikat a Múzeum parkjába. December 8-án pedig – a télen is meseszép Nagy-Magyarország Parkból – megérkezett a gyerekekhez a Mikulás is.
2024.december.10. Kedd
Bővebben

Kategóriák

Archivált kategóriák

Címkék

Évek