Idén is megszervezik a Németh László műfordítói tábort a Népfőiskolán

A Lakiteleki Népfőiskola és a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány szervezésében 2017. augusztus 21. és 27. között idén is sor kerül a Németh László műfordítói táborra.

A szervezők olyan fiatalok jelentkezését várták, akik elhivatottságot éreznek magukban a horvát, román, szerb, szlovák, szlovén, ukrán, cseh és lengyel nyelven született szépirodalmi szövegek magyarra fordítása iránt.

 


Fotó a 2016-os tábor résztvevőiről


A műfordítói táborban a résztvevők előadásokat hallhatnak a közép-európai irodalmakról és kultúrákról, művelődési kapcsolataink hagyományáról, valamint szemináriumi foglalkozások keretében megismerkedhetnek az adott nyelvű szövegek fordításának elméletével és gyakorlatával.

Lizik-Varga Katalin