A Kiskunság értékeinek nyomában

A lakiteleki Népfőiskola szervezésében, a Miniszterelnökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával 2017. március 5-én „Kunság Kollégium” indul, amely a nevezett járási terület értékeinek, kulturális és szellemi állapotának felmérését tűzi ki céljául. A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatalban tanácskozást tartottak a Kollégiumban érintett települések képviselői.

A program az egész Kárpát-medence magyarlakta térségeire kiterjedő, nagy ívű értékfeltáró munkának a része.

Az ország különböző részeiből érkező egyetemisták ez alkalommal a Kiskunság településeinek értékeit mérik fel és veszik leltárba.

Ezzel kapcsolatban a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatalban tanácskozást tartottak a Kollégiumban érintett települések képviselői. Lenkei Róbert, a Kiskunság Kollégium technikai szervezője tájékoztatta a megjelenteket a Kollégium munkájáról és feladatáról.

A Kunság Kollégium értékfeltáró munkája során 14 településen kutatnak majd helyi értékeket és még fellelhető hagyományokat a többnyire egyetemistákból álló csoportok: Kiskunfélegyházán, Gátéren, Kunszálláson, Nyárlőrincen, Pálmonostorán, Petőfiszálláson, Tiszaalpáron, Tiszaugon, Bokroson, Lakiteleken, Kocséron, Szentkirályon, Tiszakécskén és Városföldön.

Az értékfeltárás kérdőíves lekérdezés és mélyinterjú módszerével történik. Az adatgyűjtés két turnusban valósul meg, mely után a településeken talált értékeket egy kiadvány formájában jelentetik meg.

A Kunság Kollégium szakmai felügyeletét Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója, néprajzkutató, múzeumpedagógus látja el.

Lizik-Varga Katalin