A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Keresztény Élet Szerkesztősége és a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola 2025-ben hirdetett Kárpát-medencei történelmi versenyének témája II. Rákóczi Ferenc halála 290. évfordulója esztendejében a „Nagyságos fejedelem” élete és kora volt. A lakiteleki iskola 1992-ben rendezett először országos történelem versenyt általános iskolások számára. Később, Czoborczy Bence főszerkesztő úr jóvoltából a játékba a Kárpát-medence általános és középiskolás fiataljai is bekapcsolódhattak.
A versengő csapatok számára a Keresztény Élet című katolikus hetilapban tettük közzé a játék három írásbeli fordulójának kérdéseit. Hagyományaink szerint ezt követően a 20 legjobb eredményt elérő csapatot hívtuk Lakitelere, a Hungarikum Ligetbe az elődöntőre, amelyből a legügyesebb 12 csapat jutott a döntőbe.
A verseny fő védnökei Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke és Czoborczy Bence, a Keresztény Élet főszerkesztője voltak. A zsűri elnöke Dr. Marjanucz László, a Szegedi Egyetem professzora, tagjai Péterné Fehér Mária, a Bács-Kiskun Vármegyei Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa, Harmatos Áronné, a Lakiteleki Eötvös Iskola nyugalmazott igazgatója és Olajosné Kádár Ilona, az általános iskola munkaközösségvezetője. A zsűri munkáját Dr. Olajos Éva segítette.
Idén több mint nyolcvan csapat játszott velünk. A döntő legjobbjai a következők voltak:
Az általános iskolás korosztályban:
1. Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola Mór – Móri brigadérosok csapat - felkészítő tanáruk Wágensommer-Bernáth Rita
2. Kálvin Téri Református Általános Iskola Makó - Makotikum csapat - felkészítő tanáruk Kovácsné Bodzsár Zsuzsanna
3. Budapestről egy családi-baráti társaság A három aranyvirág csapata - felkészítőjük: Dr. Habány Leventéné Dr. Oroszi Zsuzsanna
A középiskolások versenyében:
1. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Az emberi jogok védelmezői csapata – felkészítő tanáruk Dr. Kovács Őrs
2. Azonos pontszámmal a Soma gyermekei az Úrban csapat szintén Dr. Kovács Őrs tanítványai, valamint az M.C.K csapat a Váci Piarista Gimnáziumból – felkészítő tanáruk Hegedűs Zoltán.
3. A Gödöllői Premontrei Iskolaközpont Rettentő töri csapata, Lencsés Barna tanár úr növendékei.
Az elődöntő és a döntő résztvevői, győztesei jutalmul a Népfőiskola Alapítvány és az Eötvös Iskola által felajánlott könyvcsomagokkal gazdagodtak.
Dr. Marjanucz László professzor úr, a kor kutatója zárszavában a Rákóczi-szabadságharc nemzetközi összefüggéseiről, a kiváltó okokról, a megegyezés elszalasztott lehetőségéről, a nemzeti összefogás jelentőségéről és a szabadságharc eredményeiről adott kiváló összefoglalót.
Nagyon hálásak vagyunk a Népfőiskola Alapítvány és a Keresztény Élet Szerkesztősége támogatásáért! Bízunk benne, hogy jövőre is együtt szervezhetjük a vetélkedőt.
Olajos István
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola igazgatója
a verseny főszervezője, játékmestere