Szabadegyetem - Hungarikum Kollégium

Szabadegyetem - Hungarikum Kollégium

2024.július.10. Szerda

2024. július 3-7. között került megrendezésre az Európa Szabadegyetem, a lakiteleki Hungarikum Ligetben. A délelőtti műhelymunkák során a Hungarikum Kollégium résztvevői olyan előadásokon vettek részt, amelyekkel jelentős ismereteket szerezhettek a témában. 

Ilyen volt csütörtök délelőtt a Keresztény értékeink megtartása a XXI. századi kihívások között című előadás, amelyet Puskás Antal atya, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke tartott meg a résztvevőknek. Ezt követően pedig sor került a Szent korona- és őrzésének titkai előadásra, amelyet Ócsai Géza, honvéd koronaőr alezredes mutatott be. 

Péntek reggel Miklós Beatrix, a Hévíz Turisztikai Egyesület elnöke tartotta meg Hévíz, az élet forrása című előadását, melynek segítségével a résztvevők megismerhették a Hévízi-tavat és a tradicionális hévízi gyógyászatot, amely 2015 óta hungarikum. Majd a rekortán pályáján megrendezett, Simon Zoltán, a Hungarikum Liget munkatársa által levezényelt csörgőlabda bajnokság következett, amely tökéletes lehetőség volt a kollégiumok közös időtöltésére. A sport befejeztével elindultak a Hungarikum Liget Zöldségfeldolgozó üzemébe, ahol Tamási Piroska, az üzem vezetője ismertette a feldolgozás folyamatát és részleteit, majd egy ebéd előtti kóstolóval kedveskedett a jelenlévőknek.

A szombati nap Nagy Dóra, a Debreceni Egyetem doktorandusz hallgatójának előadásával indult, aki a -szintén hungarikum- Magyar Népmesék sorozat kompetenciafejlesztő szerepébe vezette be a hallgatóságot. Ezt követte Tózsa István professzor előadása, aki a Hungarikumok és nemzeti értékek az oktatásban témában adott át információkat. 

Vasárnap, az utolsó nap délelőttjén további két bemutató következett: Helyi értékek a gasztronómiában – a gasztronómia szerepe a helyi értékekben, amelyet Nagy Kriszta és Tóth Tamás, a Vasvári Nagytérségi Népfőiskola munkatársainak bemutatójából ismerhettek meg. Méltó zárása volt ennek a tartalmas néhány napnak Prohászka Béla- Hungarikumokkal a világ körül előadása, amelyet egy Czifray István: Magyar Nemzeti Szakácskönyv bemutató követett.

 

Tekintsék meg a kollégium napjairól készült képeinket.