Küzdelem hatvannégy mezőben

Tíz napon át a sakké volt a főszerep a Lakitelek NépfőiskolánAugusztus 16-án kezdődött és 26-án ért véget a Sakkozó Magyarok XV. Nemzetközi Világtalálkozója a Lakitelek Népfőiskolán.

Augusztus 16-án kezdődött és 26-án ért véget a Sakkozó Magyarok XV. Nemzetközi Világtalálkozója a Lakitelek Népfőiskolán.

Az első napon a verseny több mint százhúsz résztvevőjét Seres László, a Bács-Kiskun Megyei Sakkszövetség főtitkára köszöntötte. A találkozót a házigazda, egyben a találkozó védnöke, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg.

– Egy esztendeje azzal búcsúztam, hogyha a Jóisten is segít, és az ország is úgy akarja, akkor meglesz az a többségünk, amely alapján megadjuk a kettős állampolgárságot mindazoknak, akik itt, a Kárpát-medencében magyarok. Mindazoknak, akik túl a Kárpát-medencén, Nyugat-Európában vagy a tengeren túlon élnek, és magyar állampolgárok akarnak lenni. Sok-sok bizakodó tekintett búcsúzott tőlem esztendővel ezelőtt. Sok-sok olyan kézszorítás, amelybe benne volt a remény: Ugye, sikerülni fog? Hát sikerült! És a Parlament első döntése – óriási többséggel és politikai támogatással – az volt, hogy augusztus 20-tól hatályba lép a törvény, alkalmazni január elsejétől kell. Tehát államalapító szent királyunk ünnepétől indul a szervezés, és nagyon bízunk abban, hogy több százezren lesznek magyar állampolgárok január elsejét követően. Aztán több millióan…– jelentette be a politikus.

– Nem lesz egyszerű küzdelem, de a sakkozó magyarok közel másfél évtizede elkezdett találkozói is tulajdonképpen ezt az akaratot erősítették – hangsúlyozta. – Éljünk bármely táján a Kárpát-medencének, összeköt bennünket a nyelv, a közös történelem, a történelmi haza, a hagyomány, és összeköt bennünket a sakk szeretete. Ezé a csodálatos játéké – tette hozzá. – Napjaink honi politikai életében a sakkjátszmákéhoz hasonló kemény küzdelem folyik, de mi ügyelünk arra, hogy a játék sportszerű legyen, és ügyelünk arra, hogy az ellenfél le ne verje a táblát az asztalról. Nem egyszerű küzdelem ez, akár a parlamentben, akár a közélet más területén, de mi végig igyekszünk betartatni a szabályokat, akárcsak a sakkjátékban – szögezte le Lezsák Sándor.

A tíznapos találkozón a felnőttek játszmáit két nemzetközi főbíró Brindza István és Krizsány László vezette, illetve felügyelte. A mérkőzéseken támogatóként jelen volt Horváth Béla, egykori országgyűlési képviselő is.
Az augusztus 26-i záróünnepségen Lezsák Sándorné Sütő Gabriella, a Lakitelek Népfőiskola vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Seres László, a Bács-Kiskun Megyei Sakkszövetség főtitkára ismertette a találkozó eredményeit.

A felnőtt kategória győztese, egyben az idei év bajnoka a Szatmárnémetit (Partium) képviselő Lévai Szorin lett. A képzeletbeli dobogó második fokára az „örökös harcos”, a kétszeres bajnok debreceni mester: Lengyel Ferenc, míg a harmadikra az ómoravicai Balázs Zoltán állhatott fel.

A verseny negyedik helyét a kiskunfélegyházi Kovács Zoltán szerezte meg. Őt követte az ötödik helyen végző zentai Váradi László, valamint a hatodik helyet megszerző Dominik Attila, aki Bátorkesziből érkezett.
Az ifjúsági csoport idei lánybajnoka a csongrádi Nagy Noémi lett, aki a kiskunfélegyházi Honvéd színeit képviselte.

A fiúk közül idén a zentai Jakab Benjámin lett a bajnok. A második helyet a kecskeméti Báldy Zsolt, míg a harmadikat a zentai (Vajdaság) Korponai Ákos szerezte meg. A díjakat és ajándékokat Lezsák Sándorné adta át a győzteseknek.