Hangverseny a piacon

Vérpezsdítő fúvószenei hangversennyel lepte meg a Vám-és Pénzügyőrség Zenekara szerdán a lakitelekieket.

Nem kis megrökönyödést keltett a helybeliek körében az a három – egyenruhás vám- és pénzügyőrökkel teli – mikrobusz, amely szerda reggel fél kilenc táján kanyarodott be a lakiteleki piac kapuján. 

 

Az emberek aggodalma azonban gyorsan elszállt, mikor az egyenruhások a járművekből aktatáskák helyett fuvolákat, szaxofonokat, trombitákat, kürtöket, dobokat és cintányérokat szedtek elő, felsorakoztak, aztán a tamburmajor intésére rázendítettek egy indulóra, melynek ütemére a hallgatóság lába is önkéntelenül mozogni kezdett.

A hangverseny alatt a kereskedés teljességgel szünetelt, bár senki nem rendelte el. Az eladók és a vásárlók akaratlanul átadták magukat a zenehallgatásnak. Elismerésüknek minden zeneszám után tenyereik hangos összeverésével adtak hangot. A tetszésnyilvánításba később a művelődési ház kézműves-foglalkozására induló gyerekek is bekapcsolódtak, noha őket sem utasította erre senki. Egy szó, mint száz: a meglepetésnek, vagy inkább ajándéknak szánt térzene nagy sikert aratott. Az elismerő tenyérösszeverésekből az ezredes-tamburmajornak is bőven kijutott, bár ő konkrétan nem muzsikált. Volt olyan gyerek, aki a hangverseny végén kijelentette: egy élete, egy halála, ő bizony fúvószenész lesz.

A hangverseny után Kapi-Horváth Ferenc ezredes, vezető karmester  kérdésünkre elmondta: kivételesen nem Budapestről, hanem a Lakitelek Népfőiskoláról érkeztek, ahol háromnapos zenei táborozáson vesznek részt. Több alkalommal is felléptek a Népfőiskola különböző pontjain, saját maguk és a többi táborozó örömére. Aztán visszamennek Budapestre, hogy felkészüljenek a szombati nagymarosi fúvószenei találkozóra. Következő helyszínük Baracska. Ott az önkormányzat felkérésére vasárnap délután a Népdalkörök találkozójának fogják megadni az „alaphangot”. Nyárindító fellépéseik sora Pécsett zárul, ahol július 4-én a Magyar Fúvószenei Nagydíj nyitóhangversenyén lépnek fel.

Adalék:
A Vám- és Pénzügyőrség Zenekara mai formájában 1942 óta működik Budapesten. A harminc zenész szakmai irányítását a vezető karnagy Kapi-Horváth Ferenc ezredes Nyers Alex, őrnagy, karmesterrel közösen látja el. Repertoárjuk rendkívül színes és sokoldalú: a hagyományos magyar, cseh, német indulóktól kezdve a szimfonikus, opera-, operett- és musicalátiratokon, összeállításokon át, kortárs magyar és külföldi fúvószene, tradicionális és modern könnyűzene szerepel műsoraikban.

Szász András