Cikkek

A 2024-es év utolsó kollégiumi hétvégéjén megrendezésre került a Hungarikum Kollégium, idén immár ötödik alkalommal, amelyen a hallgatók szép számban jelentek meg.
2024.december.17. Kedd
Bővebben
Csurka István szobrát avatták fel Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben.
2024.december.16. Hétfő
Bővebben
A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és az IKON Egyesület szervezésében, Lakiteleken a Hungarikum Ligetben, 2024. december 8-10 között Horthy István életét feldolgozó konferenciát rendeztek. A kormányzóhelyettes sokszínű tevékenységét nyolc Kárpát-medencei egyetem és főiskola, kilenc karának hallgatói és doktoranduszai mutatták be, egyéni kutatásaik alapján. Az elhangzott előadásokhoz, illetve az azokat megalapozó, korábban benyújtott tanulmányokhoz, szakértő zsűri fűzött értékelést, illetve látta el a hallgatókat a tudományos kutatások során alkalmazható tanácsokkal, további kutatási javaslatokkal.
2024.december.15. Vasárnap
Bővebben
Születésének 120. évfordulója alkalmából konferenciával tisztelegnek Horthy Miklós egykori kormányzó fia, Horthy István előtt a Hungarikum Ligetben - közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-vel.
2024.december.14. Szombat
Bővebben
Csurka István hivatása, vallása a magyarság sorsa volt, és csak ez érdekelte, ez fűtötte - hangsúlyozta a Terror Háza Múzeum főigazgatója szombaton Lakiteleken.
2024.december.13. Péntek
Bővebben
2024. december 6-án érkezett a Mikulás a Népfőiskolára, hogy megajándékozza az ott dolgozók kisgyermekeit.
2024.december.12. Csütörtök
Bővebben

Kategóriák

Címkék

Évek