Cikkek

Felavatták Petőfi Sándor bronz mellszobrát a Tokajban. A Pap Miklós Népfőiskola kezdeményezésben felállított alkotás a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódik.
2023.október.20. Péntek
Bővebben
A XXII. Lakiteleki Filmszemlére hazai és határon túli alkotóktól 118 film érkezett. Az előzsűri a beküldött alkotásokat – előzetes megtekintés után – 2023. október 17−18. között értékelte Lakiteleken a Népfőiskolán, melynek eredményeképpen 43 filmet javasoltak a szemle versenyprogramjába.
2023.október.19. Csütörtök
Bővebben
Október 14-én második alkalommal találkoztak a gyűjtés szerelmesei a Hungarikum Ligetben ezúttal a Kárpátia Rendezvényházban. A esemény során a kiállítók megismerhették egymás gyűjteményeit, számos eszmecserére, baráti beszélgetésre került sor. A rendezvény látogatói pedig izgalmas eszközöket, érméket, tárgyakat tekinthettek meg a múltunkból és jelenünkből.
2023.október.18. Szerda
Bővebben
Szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt 2023. október 19-én 14.00 órakor NIZAMI GANJAVI azerbajdzsáni költő és filozófus szobrának felavatására.
2023.október.17. Kedd
Bővebben
Két nép gazdasági eredményeiből közösen tanulva folytattak komoly szakmai eszmecserét az üzleti világ szereplői 2023. október 11-én Lakiteleken a „Magyar-olasz gazdasági konferencián”. Az eseményre neves hazai és olasz üzletembereket hívtak meg, akik napjaink legjellemzőbb gazdasági folyamatait felvázolva próbáltak javaslatokat találni a pénzügyi kihívásokra.
2023.október.16. Hétfő
Bővebben

Kategóriák

Címkék

Évek