Népfőiskola Hálózat Eseményei


Több éves munka eredményeként átadásra került a Babos Kocka, a Kapocs Népfőiskola épülete. Az időjárás megtréfálta az átadásra érkezett vendégeket, így a szalagátvágás is bent a teremben valósította meg Lezsák Sándor elnök úr, Nógrádi Zoltán polgármester úr és Battancs Erika, a Homokhát Eurointegráció Kft. ügyvezetője, a népfőiskola fenntartója. A nap egyben a Humán Kapocs nevet viselő Erasmus + program záróeseménye is volt.
2023.november.11. Szombat
Bővebben
Jantyik Zsolt Artisjus és MRToN díjas zenész, szövegírő, énekes volt a vendégünk a Petőfi klub keretében. Mesélt a résztvevő 7. osztályosoknak Petőfiről, történelemről, hazaszeretetről és sok-sok érdekességről. Izgalmas, nagyon szép és nem mindennapi előadás részesei lehettek a gyerekek.
2023.november.11. Szombat
Bővebben
Újabb programmal vártuk a Fejlesztőház sérült felnőtteit, hogy szokásunkhoz híven élményekhez juttassuk Őket. Megtekintették a nálunk lévő festmény kiállítást, majd színházba „vittük” a csapatot. Egyenlőre csak papírszínházba, de ott mindjárt 3 mesét is kértek. Ezt követően őszi dekorációt készítettünk közösen, mellyel családjukat örvendeztették meg az ellátottak.
2023.november.11. Szombat
Bővebben
Mi az a bámészkodó hatás, és kellene-e, tudunk-e tenni ellene?
2023.október.31. Kedd
Bővebben
Október 17-én, kedden 17 órától Elek Tibor és Farkas Wellmann Éva kettős könyvbemutatójára került sor Kovásznán, a Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa termében.
2023.október.31. Kedd
Bővebben
Ezúttal az agyagosszergényi Közi Horváth József Népfőiskola kapott házigazda szerepet egy közös műhelymunkára.
2023.október.30. Hétfő
Bővebben