Külhoni értékfeltáró kollégiumok


A lakiteleki Népfőiskola 23. értékfeltáró kollégiuma kezdte meg munkáját a délvidéki Szerémségben. A munkában tíz kutatócsapat vett részt a kecskeméti Neumann János Egyetemről, a Pécsi Tudományegyetemről, a Miskolci Egyetemről és a Debreceni Egyetemről. A munkában továbbá részt vett a mezőörsi Magyar Műhely Alapítvány, valamint egy délvidéki kutatókból álló, óbecsei csapat.
2019.március.12. Kedd
Bővebben
2018 szeptemberének első hetében tovább folytatódott a Martosi Értékfeltáró Kollégium munkája a Felvidéken. Közel 40 középiskolás, főiskolás, egyetemista és fiatal felnőtt vett részt az értékek gyűjtésében és feltárásában.
2018.október.01. Hétfő
Bővebben
Szeptember 22-én, a Királyhelmeci Gimnáziumban tartott zárórendezvénnyel fejezte be közel egy éves munkáját a Felső-Bodrogköz Értékfeltáró Kollégium. A kollégium munkájában 7 egyetem 40 hallgatója és oktatója vett részt.
2018.szeptember.24. Hétfő
Bővebben
A Kárpát-medence értékeinek feltárását kezdeményezte a Laki­teleki Népfőiskola, amelynek célja, hogy egyetemi és főiskolai hallgatók bevonásával részletesen világítsanak rá egy-egy tájegység értékeire, az értéktár eredményeit pedig könyv és DVD formájában mutassák be.
2018.szeptember.18. Kedd
Bővebben
Ez a módja annak, ha a gyergyószéki öntudatot erősíteni, fiataljainkat itthon tartani akarjuk: tisztázni kell, mi az, ami érték, azzal összhangban élni a mindennapokat a családban, hogy kicsi koruktól beleszokjanak a gyerekek.
2018.szeptember.17. Hétfő
Bővebben
Gyergyó Kollégium címmel jelent meg az a kiadvány, amely egy nagyszabású kutatómunka eredményeképpen Gyergyószék értékeinek tárát mutatja be. A Gyergyószék értékeit, értékőrző személyeit ismertető, 350 oldalas kötetet szombaton mutatják be. Gyergyószentmiklósi csárdásrekord-kísérlet. Helyi értékként van számon tartva.
2018.szeptember.15. Szombat
Bővebben

Kategóriák

Archivált kategóriák

Címkék

Évek