A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Hungarikum Bizottság, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft. és a Dunaversitas Egyesület idén is közösen szervezte meg a filmszemlét.
2009 tavaszán, március 29. és április 29. között immár negyedik alkalommal került sor a kecskeméti és nagybányai alkotók közel két hetes táborára Lakiteleken, a Népfőiskolán.
2009. május 21-én, a Fiatal Írók Találkozójának 30. Évfordulójának tiszteletére rendezett két napos konferencia keretében nyitottuk meg Bahget Iskander fotóművész kiállítását a Népfőiskola Kölcsey-házában.
Szombaton, október 15-én délután 15 órától a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színháztermében mutatják be az egy éve működő Nyugat-Bácska Kollégium eddigi eredményeit tartalmazó kiadványt, valamint megrendezik a kutatás zárókonferenciáját.
2016. október 2-án kezdte meg munkáját a Lakiteleki Népfőiskola Torockó-Aranyosszék Értékfeltáró Kollégiuma. Szakmai vezetője dr. Keszeg Vilmos, a Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora, technikai vezetője pedig a Népfőiskola munkatársa Sütőné Gulyás Éva.
2016. október 2-án, vasárnap este megkezdte értékfeltáró munkáját a Lakitelek Népfőiskola Torockó-Aranyosszék Értékfeltáró Kollégiuma. Szakmai vezetője dr. Keszeg Vilmos, a Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora, technikai vezetője pedig Sütőné Gulyás Éva, a Népfőiskola munkatársa.
Ahogyan a szerkesztők fogalmaznak: pillanatfelvétel egy régió, a Duna menti Nyugat-Bácska, elsősorban magyar lakosainak, de kitekintés szerűen valójában a kistájon élő más-más nyelvű, vallású és kultúrájú nép mai életéről.
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Funkciónális
Ezek a sütik több funkciót tesznek lehetővé weboldalunk látogatói számára. Ezeket a cookie-kat külső szolgáltatóink vagy saját weboldalunk állíthatják be. A következő funkciók aktiválódhatnak vagy nem aktiválódhatnak, ha elfogadja ezt a kategóriát: - Élő chat szolgáltatások; - Online videók megtekintése; - Közösségi média megosztó gombok; - Bejelentkezés a weboldalunkra a közösségi médián keresztül; - Google térkép; - Youtube videó lejátszása; - Vimeo videó lejátszása; - Google Recaptcha
Statisztika
Statisztikai sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.
Performansz
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
Marketing
Marketing sütiket használunk aktuális akcióink személyre szabott megjelenítéséhez. Amennyiben minden funkciót használni szeretne, ezt kell kiválasztania!