Hírek


Verssé vált történelem: …így lett kellemes hatású műtárgy, ereklye a néphadseregtől kölcsönzött sátorponyvából, ami egykor formát adott a lakiteleki tanyaudvaron az összehívott tanácskozásnak…
Bővebben
Szeptember 22-én Petőfi Sándor, a legnagyobb és legkiemelkedőbb magyar költő mellszobrát leplezték le a szoborállítás kezdeményezői és támogatói. Knirs Imre, Komárom alpolgármestere, egyben az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás elnöke, valamint a dél-komáromi Endresz Csoport elnöke, Arlett Tamás közösen leplezték le a szobrot Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével.
Bővebben
„Egy társadalom mindig ki van téve olyan hatásoknak, amelyek miatt az emberek élete félrecsúszik és zsákutcába kerül. Ezt a félrecsúszást azonban senki más nem hozhatja helyre, csak mi magunk” – Czakó Gábor szerint ez volt Lakitelek legnagyobb tanulsága. A Kossuth-díjas író szerint hiába számított mérföldkőnek a találkozó létrejötte, nem mindenki volt bizakodó, hiszen az országban továbbra is jelen voltak az oroszok.
Bővebben
Sok éve hagyomány, hogy a Szivárvány Óvoda óvodásai ősszel szüretelnek a Lakiteleki Népfőiskolán. Ebben az évben szeptember 20-án több mint 170 kisgyermek szedegette kosarakba és vödrökbe a szőlőt, amiből később must készült. Az óvodás csoportok különböző járműveken érkeztek a szőlőtőkékhez.
Bővebben
A hely szellemére utalt elnöki megnyitójában Fekete Gyula, arról szeretnék beszélni én is. A szokásosnál azért hosszabban, mert a hely, a homok, ami közelebb és távolabb körülölel bennünket, drámai és biztató tanulságokat rejteget számunkra.
Bővebben
Kedves Barátaim! Önhittség és önaláértékelés nélkül kell néznünk történelmünket és helyzetünket. Ez sok mindent jelent. Kapcsolódva a most hallottakhoz, jelenti azt is, hogy se túl ne becsüljük, de alá se becsüljük lehetőségeinket.
Bővebben