A horvátországi magyarság lélekszáma az utóbbi 10 évben 25 százalékkal csökkent, ma már mintegy 14 ezer fő – mondta a professzor, hozzátéve, hogy a vizsgált településeken a magyar lakosság mintegy kétharmada él többé-kevésbé homogén nyelvi környezetben vagy szórványban.

Lábadi Károly szerint nagy előnye a felmérést végző Drávaszögi-Szlavóniai Kollégiumnak, hogy nemcsak az anyaországból vettek részt rajta, hanem a külhoni felsőoktatási intézmények hallgatói és tanárai is bekapcsolódtak a munkába. A Felvidékről és a Kárpátaljáról is érkeztek egyetemi hallgatók a tanáraikkal.

Lábadi Károly reményét fejezte ki, hogy nemcsak a tudomány szempontjából lehet majd fontos következtetéseket levonni a felmérések alapján összeállítandó anyagból, hanem a nemzetpolitika ügyében is lesznek olyan fejezetek, amelyeket kormányzati szinten is lehet hasznosítani.

Lábadi Károly

 

Tájékoztatása szerint a kutatás három nagy területre terjedt ki: kik azok akik őrzik az értékeket, magukról az értékekről folyt gyűjtés, harmadsorban pedig az ott élők jövőképre voltak kíváncsiak. Az adatközlők ebben is csodálatosan együttműködtek – fűzte hozzá.

Lezsák Sándor a kezdeményezője, a Lakiteleki Népfőiskola a felelőse a határon túli magyarok lakta területein folyó értékfelmérő munkának.

Az Országgyűlés alelnöke a kollégium munkájával kapcsolatban kiemelte: 21 települést látogattak meg, 478 kitöltött kérdőívet hoztak magukkal és rengeteg olyan élményt, amit most nehéz megfogalmazni.

Vannak segédeszközök; fotók, hangfelvételek, filmet, valamint dokumentációs anyagot, könyvet, füzetet, újságot, röplapot is hoztak magukkal a felmérésbe részt vevők – fűzte hozzá.

Lezsák Sándor elmondta, hogy a Drávaszögi-Szlavóniai Kollégium felmérő munkájának következő állomása tavasszal lesz, amikor az elvégzett felméréseket összegzése és feldolgozása alapján a második helyszíni felmérést elvégzik.

Annak a metodikája, annak a technikai része, hogy mit kell még alaposabban megnézni, mire kell rákérdezni, mit elemezni, milyen dokumentumokat még elkészíteni azt a következő hetekben kell eldönteni a csoportoknak – utalt a feldolgozás menetére.

Ilyen, a külhoni magyarság közötti felmérésre eddig még nem volt példa – tette hozzá a Lakiteleki Népfőiskola alapítója.

Lezsák Sándor hangsúlyozta, hogy a hungarikumokról szóló törvény keretében megjelenik a Drávaszögi-Szlavóniai értéktár, amit a diákok munkája alapján tudnak majd feltölteni.

Az Országgyűlés elnöke kitért arra, hogy a Drávaszögben elvégzett munkával párhuzamosan indul a kárpátaljai, a Csángó területek kutatómunkájával foglalkozó kollégium, valamint indul a Mura-menti, valamint 2-3 erdélyi kollégium szervezése is.

Lezsák Sándor szólt arról, hogy a kutatómunka a Lakiteleki Népfőiskola vezetésével, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Miniszterelnökség anyagi és erkölcsi támogatásával folyik.

(Forrás: MTI)