Vámbéry Kollégium 1. alkalom

2024.március.10. Vasárnap

2024. március elsején indult a Lakitelek Népfőiskola Vámbéry Ármin Kollégiuma. Első napon bemutatkozó estet tartottunk, melynek során a kollégiumba felvett hallgatók meséltek a nevük eredetéről és felvillantották életük egy-egy fontos mozzanatát. Hamar körvonalazódott, hogy a csoport tagjai, legyenek bár nagyon eltérő foglalkozásokat űzők, vagy különböző korúak, mély és alapos tájékozottság és érdeklődés fűzi őket a Közép-ázsiai térséghez. Szombaton délelőtt Somfai Kara Dávid turkológus, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének tudományos munkatársa tartott előadást Vámbéry Üzbegisztánban címmel, majd üzbég delegációt fogadtunk: Dilorom Fayzieva, az üzbég Parlament Nemzetközi- és Interparlamentáris Kapcsolatok Bizottságának elnöke, Muzraf Ikramov, az Üzbég Köztársaság igazságügyminiszter-helyettese, Eldor Tulyakov, a Stratégiai Fejlsztési Központ ügyvezető igazgatója, Maman Ismailov, az üzbég Külügyminisztérium főosztályvezetője,  valamint a budapesti üzbég nagykövetség munkatársai látogatták meg a kollégiumot. A délutáni órákban a selyemút történetéről hallottunk lebilincselő előadást Felföldi Szabolcstól, a Szegedi Tudományegyetem régészeti tanszékének adjunktusától, majd Tüske László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem volt oktatója vezetett be minket az iszlám alapfogalmaiba. A nap szellemi kihívásait este táncházzal vezettük le a Kösöntyű néptáncegyüttes vezetésével, élő zenei kísérettel. Vasárnap a szentmise és a Hungarikum Kiállítóház megtekintése után Bíró András Zsolt antropológus tartott lehengerlő előadást őseink közép-ázsiai gyökereiről. A tartalmas hétvége bőséges szellemi és lelki munícióval gazdagította a kollégium tagjait, várjuk a májusi folytatást.

 

Kisfaludi-Bak Judit

 

Fotók: Magyar Péter