Január 11 reggelre ünnepi fehérbe öltözött a Kodály Zoltán Népfőiskolát körülölelő táj és hatalmas madárcsapat várta csicseregve-énekelve a gyűrűzésre lelkesen készülő csapatot.
A szovátai Kodály Zoltán Népfőiskola pályázatot hirdet a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Felső-Nyárádmente és a Sóvidék általános iskoláiban tanuló diákok számára.
A természet és ezen belül a madarak megismerése kap hangsúlyt a Gub Jenő Kollégium évnyitó programja során.
A január 11-én sorra kerülő foglalkozás keretén belül Kiss Réka Beáta biológus segítségével egy olyan különleges és ritkán átélhető élményben lehet részünk, mint a madárgyűrűzés. A tavalyi nagy sikernek örvendő természeti sétánk folytatásaként és annak kiegészítéseként készülünk már hónapok óta erre a programra. A Kodály Zoltán Népfőiskola udvarára a tél beköszöntével kihelyeztünk két madáretetőt, amelyek a kertbe csalogatták a környék madarait, így helyet és lehetőséget biztosítva a gyűrűzéshez és ahhoz, hogy az idelátogatók közelről megfigyelhessék környékünk téli madárvilágát.
Sok-sok szeretettel várunk kicsiket és nagyokat egyaránt rendezvényünkre!
Advent második hetén útnak indult a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar, hogy a karácsonyra való lelki készülődést elősegíthessék énekükkel.
Szívből köszönjük Navratil Andrea Liszt Ferenc-díjas népdalénekesnek, mesemondónak, Nagy Mária bábszínész, homokrajzosnak és Demeter László Bartók-emlékdíjas népzenésznek, hogy elhozták közénk ezt a csodát, a Kerek egy ég alatt című műsorukat.
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Funkciónális
Ezek a sütik több funkciót tesznek lehetővé weboldalunk látogatói számára. Ezeket a cookie-kat külső szolgáltatóink vagy saját weboldalunk állíthatják be. A következő funkciók aktiválódhatnak vagy nem aktiválódhatnak, ha elfogadja ezt a kategóriát: - Élő chat szolgáltatások; - Online videók megtekintése; - Közösségi média megosztó gombok; - Bejelentkezés a weboldalunkra a közösségi médián keresztül; - Google térkép; - Youtube videó lejátszása; - Vimeo videó lejátszása; - Google Recaptcha
Statisztika
Statisztikai sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.
Performansz
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
Marketing
Marketing sütiket használunk aktuális akcióink személyre szabott megjelenítéséhez. Amennyiben minden funkciót használni szeretne, ezt kell kiválasztania!