2023 augusztus 1-12. között a Hargita megyei Pottyond településen táboroztunk. Az Udvartér Alkotótábor témája a 200 éves évfordulóra való tekintettel Madách Imre: „Az ember tragédiája” c. drámája volt. A két hét alatt tanultunk, játszottunk, fejlődtünk.
A kiscsőszi nyári programok igazán érdekes színfoltja a Táncos Tehetségek Tábora, amelyben egyrészről a fiatal generációk szakmai utánképzése, másrészről a jövő oktatói rétegének nevelése zajlik. Utóbbi célkitűzést ugyanakkor indirekt utakon, elsősorban a példaképállítás mentén valósítjuk meg, vagyis nem frontális módszerekkel.
A Dűvő Nemzetközi Népzenei Tábor kiscsőszi megvalósításának első alkalma igazán hiánypótló volt, amennyiben az akkori Magyarországon nem létezett olyan eseménysorozat, amelyen az adott zenei folyamat egyes szólamait külön-külön lehetett volna elsajátítani. Az intenzív szekciós képzés haszna hamar megmutatkozott, már csak azért is, mert ez a szakmai- módszertani eljárás lehetőséget teremtett a differenciált és a frontális oktatás ötvözésére.
Az idén immár 19. alkalommal került megrendezésre a Kiscsőszi Pajtafesztivál és Élő Értékhét a Somló-Ság Kulturális Tengelyén elnevezésű programsorozat, amely az elmúlt közel 20 évben a magyarországi népzenei és néptáncos élet meghatározó seregszemléjévé nőtte ki magát. Ennél is nagyobb jelentőséget tulajdonítunk ugyanakkor annak, hogy a Pajtafesztivál olyan társadalmi folyamatoknak tudott generátora lenni, amelyek alapvetően változtatták meg az itt élők helyzetét.
Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület – Hunyor Népfőiskola 2023. 08. 18-án nagy örömmel tett eleget az EKF – VEB 2022 ajkai programsorozatának szervezői felől érkező felkérésnek, s vett részt a Népzene és Néptánc Napja programsorozatában.
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Funkciónális
Ezek a sütik több funkciót tesznek lehetővé weboldalunk látogatói számára. Ezeket a cookie-kat külső szolgáltatóink vagy saját weboldalunk állíthatják be. A következő funkciók aktiválódhatnak vagy nem aktiválódhatnak, ha elfogadja ezt a kategóriát: - Élő chat szolgáltatások; - Online videók megtekintése; - Közösségi média megosztó gombok; - Bejelentkezés a weboldalunkra a közösségi médián keresztül; - Google térkép; - Youtube videó lejátszása; - Vimeo videó lejátszása; - Google Recaptcha
Statisztika
Statisztikai sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.
Performansz
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
Marketing
Marketing sütiket használunk aktuális akcióink személyre szabott megjelenítéséhez. Amennyiben minden funkciót használni szeretne, ezt kell kiválasztania!