Idén 8. alkalommal, közös erővel Fábián Zoltánnal második alkalommal szerveztük meg az Őrzöm a lángot Barkósági Parasztolimpia és családi napot. Az esemény célja, hogy a régi világból merített, virtusos munkamenetet sportos, szórakoztató jelleggel versenyszámokba formálva csapatokat megmérettessünk, illetve egyéni Bika és Tehen címért is folytattak harcokat. Szórakoztató, családias hangulatú, de mellette magyar nemzeti identitást erősítő rendezvény kívánt lenni, amely ismét nagy sikert aratott.
Immár harmadik alkalommal szerveztük meg Az Ősök Útján elnevezésű hagyományőrző rendezvényünket, ami a bugaci Kurultaj és Ősök Napja felvidéki kistestvéreként, illetve hívogatóként szerveződött.
Idén már második alkalommal nyitotta meg a tábor a kapuit. A tábor programjait ebben az évben is a népfőiskola szellemiségéhez hűen alakítottuk ki, a hagyományőrzés, népi életmód és az innováció mentén. Az első napon a hangsúlyt az ismerkedésre, csapatépítésre fektettük. A csapatfeladatoknak köszönhetően hamar összehangolódott a csapat, így az egész heti közös táborozás jó hangulatban indult el.
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Funkciónális
Ezek a sütik több funkciót tesznek lehetővé weboldalunk látogatói számára. Ezeket a cookie-kat külső szolgáltatóink vagy saját weboldalunk állíthatják be. A következő funkciók aktiválódhatnak vagy nem aktiválódhatnak, ha elfogadja ezt a kategóriát: - Élő chat szolgáltatások; - Online videók megtekintése; - Közösségi média megosztó gombok; - Bejelentkezés a weboldalunkra a közösségi médián keresztül; - Google térkép; - Youtube videó lejátszása; - Vimeo videó lejátszása; - Google Recaptcha
Statisztika
Statisztikai sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.
Performansz
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
Marketing
Marketing sütiket használunk aktuális akcióink személyre szabott megjelenítéséhez. Amennyiben minden funkciót használni szeretne, ezt kell kiválasztania!