„Ez a munka mindannyiunknak kötelessége és ezt a kötelességérzést, a hajlíthatatlan gerincességet, a közösség minden tagjáért való felelősséget beléjük kell oltani. Bátor, jellemes emberekké kell őket nevelnünk, akik nemcsak a maguk, de a köz igazáért is ki mernek állani, s akik az egyesülésnek, szövetkezésnek egy életre harcosaivá lesznek.
2025-ben 30. évébe lépett a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság. 1940. január 7-én, 85 éve kezdte meg működését a Tatai Népfőiskola Benda Kálmán vezetésével. Magyary Zoltán és felesége, Techert Margit tragikus halálának 80. évfordulójára emlékezünk márciusban. Az évszámok emlékezésre és tiszteletre köteleznek mindannyiunkat.
Tata Város Diákönkormányzata diákpolgármester választást tartott, ugyanis Ködmön Kristóf diákpolgármester kétéves mandátuma lejárt. Ez idő alatt több, mint 100 programot valósítottak meg a fiatalok, és 60 partnerszervezettel, intézménnyel működtek együtt. Michl József köszöntőjében hangsúlyozta a TAVIDÖK munkájának fontosságát és további támogatást ígért a diákoknak.
Lakitelekre szólt a hivatalos meghívás, ahová egyrészt ifjúsági konferencia hallgatósága közé, másrészt azonban pályázati nyertes kiállítóként várták Népfőiskolánk képviselőit.
Ezúttal az MZNT egyik alapítója és elnökségi tagja, Czumpf Attila humán-ökológus osztotta meg igen érdekes és mélyenszántó gondolatait a „Különórán”, teltház előtt.
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Funkciónális
Ezek a sütik több funkciót tesznek lehetővé weboldalunk látogatói számára. Ezeket a cookie-kat külső szolgáltatóink vagy saját weboldalunk állíthatják be. A következő funkciók aktiválódhatnak vagy nem aktiválódhatnak, ha elfogadja ezt a kategóriát: - Élő chat szolgáltatások; - Online videók megtekintése; - Közösségi média megosztó gombok; - Bejelentkezés a weboldalunkra a közösségi médián keresztül; - Google térkép; - Youtube videó lejátszása; - Vimeo videó lejátszása; - Google Recaptcha
Statisztika
Statisztikai sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.
Performansz
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
Marketing
Marketing sütiket használunk aktuális akcióink személyre szabott megjelenítéséhez. Amennyiben minden funkciót használni szeretne, ezt kell kiválasztania!