Kiscsősz

Szeretettel várjuk a regös csapatok jelentkezését.
2023.október.14. Szombat
Bővebben
Három Veszprém vármegyei település kapta a megtisztelő felkérést, hogy Veszprém vármegye kisfalvas hagyományát és saját helyi értékeit felvonultatva különleges értéknapot tarthassanak a Római Magyar Akadémián, az olasz főváros szívében. A programot a Városok Falvak Szövetsége szervezte, melynek mindhárom település tagja. A VFSZ kapcsolatának köszönhetően nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadták a bemutatkozást az intézmény látogatói és munkatársai egyaránt.
2023.október.03. Kedd
Bővebben
Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület – Hunyor Népfőiskola 2022. novemberében indította el Termelői piacát Kiscsőszön, azzal a szándékkal, hogy az itt élő termelőknek, kézműveseknek lehetőséget teremtsen portékáik árusítására.
2023.szeptember.28. Csütörtök
Bővebben
Navratil Andrea évek óta visszajár Kiscsőszre, s ennek az egyszerű ténynek olyan pozitív kicsengése is lett, mint az Élő Forrás Népdalkör. A Liszt Ferenc-díjjal is kitüntetett népdalénekes hosszú múltra visszatekintő programsorozata a Dúdoló, amelynek segítségével a magyar népi éneket, az éneklés örömét teszi elérhetővé, tanulhatóvá és megélhetővé a kis vidéki közösségek, lelkes amatőrök és az utánpótlás számára.
2023.szeptember.26. Kedd
Bővebben
A Hunyor Népfőiskola talán legnagyobb hatású programsorozata a Fiatal szülők klubja. Az egyes alkalmakat egytől-egyig a magyar népi kultúra hagyományos ételei, értékei, táncai és zenéi köré építjük fel, s figyelünk arra, hogy a megvalósuló program a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki számára tartalmas, szerethető és szórakoztató legyen.
2023.szeptember.26. Kedd
Bővebben