Kína Kollégium indul a Lakitelek Népfőiskolán
Nyomtatás

A Lakitelek Népfőiskola Kína Kollégium néven 2019 áprilisában szakirányú képzést indít, amelynek fő célja a kormányzati célrendszerben, mint a keleti-nyitás stratégiájának meghatározó államával, központi helyet elfoglaló Kínával összefüggő külpolitikai irányvonal sajátosságainak, valamint az ázsiai állammal összefüggő komplex ismeretek bemutatása.



Célcsoport: Olyan 35 év alatti, felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató egyetemi hallgatók, doktoranduszok, illetve a terület iránt érdeklődő fiatal felnőttek, akik jelenlegi, vagy későbbi tanulmányaik, valamint munkájuk kapcsán szeretnének mélyebb ismereteket szerezni Kínáról, vagy akik tudásuk szélesítése okán érdeklődnek az ázsiai nagyhatalommal kapcsolatos ismeretek iránt.

A képzés formája és az előadók: A kollégium hallgatói részt vehetnek a keleti-nyitás politikája, valamint a Kínával kapcsolatos tudományok és a sinológia neves szakértői és ismerői, valamint a kormányzati szakemberek és diplomaták által tartott előadásokon. A kollégium hallgatói lehetőséget kapnak, hogy munkacsoportokban tevékenykedve a megszerzett elméleti tudást a mélységi gyakorlati képességekkel ötvözve elsajátítsák a területtel összefüggő lényegi ismereteket.

A képzés időtartama: 2019 áprilisa és 2020 decembere között nyolc alkalommal, negyedévenként egy-egy bentlakásos hétvége a Lakitelek Népfőiskolán, melynek költsége 5.000 Ft/alkalom.

Ezen felül 2019 júliusában nyári szabadegyetemet tartunk a kollégium hallgatói részére.

A képzés tematikája:

-        A párhuzamban élő múlt, jelen és jövő – a tradíciók és a modern Kína.

-        A Kínai történelem sajátosságai – a periodikus kínai történelem a nyitás és elzárkózás kontextusában.

-        Kína vallásai, politikai és társadalmi rendszere.

-        Kína a globális térben – Peking biztonságpolitikai, gazdaságpolitikai és nagyhatalmi politikája.

-        A kínaiakkal való kapcsolattartás sajátosságai – az ázsiai kommunikáció titokzatos világa.

-        Magyarország és Kína – a magyar-kínai kapcsolatok története, jellegzetességei és jövőképe.

-        Kínaiak Magyarországon – a magyarországi kínai kolónia létrejötte, szerepe, sajátosságai.

A képzés sajátossága és célja: A kollégium tagjai egyedülálló, hazánkban máshol el nem érhető jellegben strukturált elméleti és gyakorlati tudásanyagra tehetnek szert a világpolitikában és a világgazdaságban mindinkább nagyhatalmi pozíciót betöltő Kína kapcsán. A kollégium által biztosított tudás lehetőséget teremt arra, hogy a tagok a jövőben sikeres tudományos és szakmai munkát végezzenek a térséggel kapcsolatos területeken, amelyet nagymértékben elősegíthetnek a kollégium által biztosított humán network építés sajátosságai.

Jelentkezés és további információ: https://t2m.io/VBXOnQ0u

Jelentkezés a megadott linken, és a fényképes önéletrajz, valamint a motivációs levél megküldésével a  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre.

Határidő: 2019. március 5. (kedd)

Kérjük, amennyiben rendelkezik témavezetői, vagy munkahelyi vezetői ajánlással, azt is küldje meg.


Lakitelek, 2019. február 5.



           Lezsák Sándor                                                    Dr. Kasznár Attila

a Magyar Országgyűlés alelnöke                                       egyetemi adjunktus

a képzés védnöke, felelőse                                             Miskolci Egyetem




Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!



Vissza