Kárpátalja. Ez a viharos évtizedeket maga mögött tudó, mesterségesen létrehozott terület történelme, domborzata, vízrajza, nemzetiségi összetétele, lakosságának aránya és változása kapcsán változatos témákban kerülhet az érdeklődés és a különböző jellegű kutatások központjává.



Nem nevezhetjük más megyéknél gazdagabbnak vagy éppen fejlettebbnek, mégis számtalan tulajdonsága teszi érdekessé azok számára, akik turisztikai szempontból úti célt látnak benne, s azok számára is, akik az ország keleti részén zajló események, s a részben azok által generált gazdasági nehézségek, etnikumok közötti konfliktusok dacára mégis itt élnek. A terület hegyei, vizei, gasztronómiája, történelmi emlékhelyei, kultúrája mind-mind olyan értékek, melyek vonzóvá tehetik megyénket a külső szemlélő számára is.

Az értékfeltáró kutatói kollégiumok munkája Kárpátalján arra irányult, hogy a különleges, ma is élő vagy már csak az emlékezetben megmaradt szokásokat, kézműves mesterségeket, a népi iparművészet remekeit felkutassa, és a nagyközönség elé tárja. Örvendetes tény, hogy a hagyományaink ápolására az elmúlt néhány év során különösen nagy figyelem fordult. A kutatói kollégiumok által feltárt és összegyűjtött értékek közreadása elsősorban azt a célt szolgálja, hogy rávilágítson mindazon értékekre, melyek egy-egy kárpátaljai magyar települést különlegessé tesznek, legyen az ember, tevékenység vagy féltve őrzött emlék.

Összefoglaló a könyv borítójáról (2018)

A kutatásról készült film ide kattintva tekinthető meg


Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!