2021. május 18. kedd Erik, Alexandra, Szandra napja van. Holnap Ivó, Milán napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Időszaki kiállítások

Bahget Iskander2009. május 21-én, a Fiatal Írók Találkozójának 30. Évfordulójának tiszteletére rendezett két napos konferencia keretében nyitottuk meg Bahget Iskander fotóművész kiállítását a Népfőiskola Kölcsey-házában.

A művész 30 évvel ezelőtt, 1979-ben is részt vett a találkozón és az ott készült portré fotóiból állított össze egy válogatást, amely 2009 június közepéig tekinthető meg a Kölcsey-házban.
A kiállítást dr. Füzi László irodalomtörténész, a Forrás című folyóirat főszerkesztője nyitotta meg, a következő szavakkal:
 
   Kedves Barátaim!

Nem vettem részt az 1979 májusában A haza és a nemzeti önismeret címmel Lakiteleken megrendezett Fiatal Írók Találkozóján, államvizsgára készülő egyetemista voltam akkor, így aztán fiatal írónak-irodalmárnak sem mondhattam magam. Mégis úgy érzem, hogy volt és van valami közöm ehhez a találkozóhoz. Két okból is. Az egyik: szegedi egyetemistaként tudtam ennek a találkozónak az előkészületeiről, a másik pedig, hogy szeptemberben, akkor már kezdő tanárként megvásároltam a Forrásnak a találkozó anyagát közlő számát.
    Ezt a számot őrzöm azóta is, az egyik városból a másikba, Egerből Kecskemétre kerülve, albérletről albérletre, lakásról lakásra költözve. Könyvem azóta jóval több lett, mint akkor volt, ez a szám mégsem temetődött el sohasem, s nem okozott gondot az elővétele most sem, amikor a valamikori találkozóra emlékezve hasonmásban is megjelentették ennek a mostani találkozónak a szervezői.
   Nem vettem részt a fiatal írók tanácskozásán, ezért nekem az akkor találkozót a Forrás szeptemberi száma jelentette. Örülnék, ha mindazt el tudnám mondani, amit harminc évvel ezelőtt ezt a számot nézve-olvasva éreztem.
   Az első, amire emlékszem: a szám egysége, a képanyag és a szöveg kapcsolódása. Aztán: Bahget Iskander portréja Illyés Gyuláról. Ez a kép vádolt, szembefordult azzal a korral, azzal a hatalmi berendezkedéssel, amelyik akkor körülvette. Ez a kép az én szememben az akkori értelmiségi körökben az Illyés hangján már hallható Egy mondat a zsarnokságról párja volt. (Iskolai ünnepélyen egy másik Illyés-verset szerepeltettem, a Szekszárd felé című verset. Kis vonat megy / nagy domboldalon, / terhes kicsi nő / a vonaton. Nagy vers ez is. S Farkas Árpádtól mondtak verset a diákjaim: „Orra bukva az avaron / Forogva mennyköves határon, / az ember mondja a magáét, / mint akit nem vertek még szájon”. )
   Az Illyés-vers mellett az Illyés-mondatok.
  Az, amit a nemzeti kérdésről és annak éppen aktuális viharairól mondott: „A huszadik századnak a legnagyobb, legfontosabb kérdése  a nemzetiségi és a nemzeti kérdés lett”, mondta, a század történetére visszatekintve ezt mondják ma a történészek is.
    Az, amit a művekről mondott: „… bármekkora is a napi eszmei torzsalkodás, művekkel, irodalmi és szellemi művekkel csak művek tudnak vitázni.”
    S a zárás: „Hogy mindezt fölénnyel, humorral nézzétek! Nem ok nélkül nevezték a sorskérdéssel foglalkozókat búsmagyaroknak. Volt okuk búsolni. Ne búsmagyarokként hajoljanak össze mégsem azok a négy-öt magyar összehajlók.  … A ti első leckétek az, hogy emelt fő és mosoly. Sőt, kellő humor. … A nemzet műhelyébe léptek és – éltesse isten a tisztes ipart!” Idéztük, sokszor idéztük a tisztes iparról mondottakat.
  Ha tudományos elemzést írnék a fiatal írók harminc évvel ezelőtti találkozójáról, akkor tételszerűen végigkövetném, hogy ki mit mondott az akkori 
magyar társadalomról, de hát akkor nem tudományos elemzőként olvastam a számot, hanem érdekeltként, fiatal értelmiségiként, akivel megtörtént az, amiről a szám írásai beszéltek. Most sem tudom elfogulatlanul, kívülről figyelni az ott elhangzottakat, s nemcsak azért nem, mert azóta magam is a Forrás szerkesztője lettem,  a szám képeinek többségét készítő Bahget Iskandert pedig régóta a barátomnak tudhatom.
  Az a szám az érzelmeimre hatott, azt láttam, hogy egy fiatal, s hozzájuk kapcsolódóan már nem teljesen fiatal nemzedék tisztán áll a történelem előtt, s jelzi, hogy részt kíván venni a nemzet sorsának intézésében. Ahogy Csordás Gábor idézte József Attilát: „Én dolgozni akarok”. 
   A szám képei, Straszer András, Kanyó Ferenc és Bahget Iskander felvételei a szellemi feszültségről, a vállalásról a résztvevők tiszta tekintetéről éppen ezt mutatták meg, ezért kapcsolódott össze a képanyag és mindaz, amit olvasni lehetett. Ezért hatott az érzelmeimre az a szám.
 
   Kedves Barátaim!
 
A mai napon Bahget Iskander fotóművész harminc évvel ezelőtt készült képeit tekinthetik meg. Bár sokan ismerik, mégis elmondom, hogy Bahget Iskander 1943. augusztusában született El–Barazinban, Szíriában.
1967 óta él Magyarországon.  Főként fekete-fehér szociofotói, portréi, a sivatagi világgal kapcsolatos tájképei, a magyar irodalom több jeles képviselőjéről készült fotográfiái ismertek. Önmaga által is felvállaltan és leírtan szorosan kötődik a Forrás című folyóirathoz. De talán az adatoknál többet mond az, amit Buda Ferenc írt Bahget Iskanderről: „Számunkra sokat jelent az ő személyében szavatolt művészi s emberi minőség.”
  Bahget Iskandernek a szociofotói és a tájképei mellett a portréi a legismertebbek. Valószínűleg azért jók a portréi, mert sokat tud az emberről. S valószínűleg azért jók az íróportréi, mert sokat tud az íróemberről. Nagy, emlékezetes képeket alkotott, ezek közül párat felidézek. Faludy György portréja, a képen Faludy zokni nélküli lába, cipője, hideg fényben, a huszadik századról beszél ez a kép is, nemcsak Faludy.  S a többi kép: Zám Tibor fura fintort kapcsol indulatához, Kányádi Sándor égi erőkkel perlekedik, Sándor Iván önmagába zárkózik, Vekerdi László gyermekes mosollyal, megbocsátóan nézi azt, ami mögöttünk van, Buda Ferenc alakja is tömbből faragott, nemcsak a költészete, Esterházy Péter játékosan is a pontosságot keresi, Gion Nándor már eljegyezte magát a halállal, ám ezt csak a kép mutatta meg, mi, akik körülötte álltunk, nem vettük észre, Tolnai Ottó, a játékosnak és avantgárdnak tartott Tolnai Ottó valódi súlyával, gondolkodóként jelenik meg Bahget Iskander képein.
   Lakitelek az indulást jelentette Bahget Iskander számára is. Nem csak dokumentumképeket készített, hanem nagy portrékat is, az idős Illyés Gyuláról, Csoóri Sándorról, Zám Tiborról, talán a legjobb portrét Fekete Gyuláról, s az akkori fiatalokról, Tóth Erzsébetről, Csordás Gáborról, Lezsák Sándorról, Kántor Péterről, Görömbei Andrásról. Képei a találkozó légkörét, hangulatát örökítik meg, a várakozást, a feszültséget, s azt, ahogy Flóra néni odahajolt Illyéshez.
  Nem szeretem a történelmi párhuzamokat, bár az örök magyar útkeresésben biztosan rokonok, de azt kell mondanom, ahogyan a második, az 1943-as szárszói konferencia él Bérczi László képein, úgy él a fiatal írók lakiteleki találkozója Bahget Iskander képein. Az ilyen nagy leletmentések a tanulságok tudatosítását követelik meg, ennek a mostani kiállításnak pedig ez a legfőbb tanulsága.

A kiállítás-megnyitó képei