2021. február 25. csütörtök Géza, Alexander napja van. Holnap Edina, Szvetlána napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


​Tovább bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár. A Hungarikum Bizottság Lakiteleken megtartott csütörtöki ülésén egyhangúan döntött a Magyar népmesék rajzfilmsorozat hungarikummá nyilvánításáról. A Hungarikumok Gyűjteményébe így jelenleg 76 érték tartozik, míg a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma 181-re emelkedett.

A Hungarikum Bizottság ülésén Nagy István, agrárminiszter, a testület elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar népmesék kiemelkedő nemzeti értékek, kultúránk alapját képezik. Hozzátette: a rajzfilmsorozat egyedülálló formában és vizuális elemekkel terjeszti széles körben hazánk hagyományait.

A tárcavezető arra is emlékeztetett, hogy csaknem egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázaton résztvevők, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított. A lehetőségnek köszönhetően a befogadott és formailag megfelelt 425 pályázatból 360 kapott támogatást. A tárcavezető kiemelte: a folyamatosan emelkedő igényt mutatja, hogy az elmúlt években a pályázati felület - a rendelkezésre álló keretösszeg duplájánál - alig néhány óra alatt lezárt, idén pedig a nyitás utáni egy percben már egymilliárd forint támogatási igény érkezett be. Kifejtette: a most megítélt többletforrást a kormány a következő években is beépíti a központi költségvetésbe, hozzájárulva ezzel a nemzeti identitást és összetartozást erősítő rendezvények, kiadványok, marketingtevékenységek megvalósulásához, ezzel a belföldi turizmus erősítéséhez.

A Hungarikum Bizottság döntését követően a Magyar Értéktárba került: a Jászkürt - Lehel Kürtje, Máriapócs Nemzeti Kegyhely és a pócsi búcsúk, Vitéz László és Vitéz László- bábjáték, a Magyar Értékmentő Műhelyként Működő Csángó Fesztivál, a Dél-alföldi szikes tavak, valamint Kecskemét szecessziós városmagja, különös tekintettel a Cifrapalota épületére.

Első alkalommal döntött a Hungarikum Bizottság települési értékek felvételéről, ugyanis Budapesten és a fővárosi kerületek döntő többségében még nem jött létre értéktár a hungarikum törvény 2012-es elfogadása óta. A grémium döntése alapján a Magyar Örökség Díjazottak által létrehozott össznemzeti értékek a XII. kerületi,  a „Wekerlei Kultúrház és Könyvtár Művelődési Ház a XIX, kerületi értéktárba került be.

(AM Sajtóiroda)​
 

Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!