2021. február 25. csütörtök Géza, Alexander napja van. Holnap Edina, Szvetlána napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


A Tolsztoj Társaság, a Magyar Orosz Együttműködésért Egyesület és a lakiteleki Népfőiskola az előző évekhez hasonlóan 2020 -ban is meghirdette az orosz nyelvi és műveltségi vetélkedőt az oroszul tanuló középiskolások számára.

A vetélkedő célja az orosz nyelvi kultúra népszerűsítése a diákok körében. 

Azok a 11. vagy 12. évfolyamon nappali rendszerű oktatásban tanuló diákok mérethették meg tudásukat az orosz nyelv és kultúrából, akik a nyelvet sem anyanyelvükként, sem pedig baráti körben nem beszélik.

A vetélkedő két fordulóból állt.

A verseny első fordulójában a 3 fős csapatoknak egy beszámolót kellett beküldeniük a digitális oktatásban megvalósuló oroszóráikkal és tanulásukkal kapcsolatos élményeikről.

kép5

A verseny második fordulóját a 10 továbbjutott csapat részvételével a lakiteleki Népfőiskolán rendezték meg szeptember 26-27-én.

A koronavírus miatt kialakult élethelyzet, illetve kormányrendelkezések betartása miatt négy csapat érkezett (3 csapat Budapestről, 1 csapat Bajáról) a Népfőiskolára.

A második fordulóban a diákok (szombat délután és vasárnap délelőtt) kreatív és játékos formában, akár az okos eszközöket is használva mérték össze tudásukat.

kép6

A zsűri - dr. Szűcs Olga, a Tolsztoj Társaság Elnöke, egyetemi docens, Molnár Angelika egyetemi docens és Olajos István, a lakiteleki általános iskola igazgatója - a második forduló feladatait értékelve hozta meg döntését a díjazottakról.

Első helyezést ért el holtversenyben a Budapestről érkező Apáczai Csere János Gimnázium és a Bajáról érkező III. Béla Gimnázium.

Jutalmuk ötnapos moszkvai utazás a felkészítő tanáraikkal együtt.

A 2-3. helyezett csapatok tagjai tárgy- és könyvjutalommal gazdagodva térhettek haza.

A zsűri a jövő évi találkozás reményében zárta le a vetélkedőt, majd sikeres tanévet kívánva köszönt el valamennyi résztvevőtől.

 

Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!