2021. február 25. csütörtök Géza, Alexander napja van. Holnap Edina, Szvetlána napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Huszonhat éve adják át a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elismeréseit a legkiválóbb teljesítményt nyújtóknak. Az idei díjátadót szombaton tartották a kalocsai színházban. A legrangosabb elismerést, a Bács-Kiskun Megyéért díjat Lezsák Sándor Istvánné, a Lakitelek Népfőiskola igazgatójának ítélték oda.

 – A kitüntető díjainkkal azok előtt tisztelgünk, akik megyénkért dolgoztak és dolgoznak fáradhatatlanul, akár már évtizedek óta, különböző szakterületeken.

Munkájuk során többet tesznek az elvárhatónál, időt és energiát nem kímélve alkotnak, tevékenykednek. Idei mottónk, mely a meghívóra is került: „Légy te a változás, amit a világban látni akarsz!” Ezt üzente Mahátma Gandhi, és önök meghallották ezt az üzenetet, hiszen kiemelkedő példát mutatva végzik munkájukat és élik tevékeny hétköznapjaikat – mondta köszöntőjében Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke.

Az ünnepségen a megye legnagyobb kitüntetését, a Bács-Kiskun Megyéért díjat adták át elsőként, amit idén Lezsák Sándor Istvánné, a Lakitelek Népfőiskola igazgatója vehetett át. A kitüntetett méltatása során elhangzott: pedagógusként, népnevelőként, táncosként is azt igyekezett továbbadni, hogy a világ tele van sikerélményt adó értékekkel.

 

A Bács-Kiskun Megye Gazdaságáért díjban egy jánoshalmi családi vállalkozás, a Renner Bt. részesült. A főként műszaki gumiáruk gyártásával foglalkozó cég napjainkban több mint 200 alkalmazottal, háromezerféle terméket gyárt. Az elmúlt években komoly érdeklődéssel fordultak a mezőgazdasági erőgépgyártás felé, megépítették a Renner traktort, melynek gyártását már el is kezdték.

– Igazán boldog ember csak az lehet, aki élvezi a saját közösségének bizalmát, akinek a munkáját és a hivatását is elismerik – szólt a díjazottak nevében Lezsák Sándor Istvánné. Mint fogalmazott: az élet bármely területére örök érvényű az a mondás, hogy probléma nincs, csak feladat van, amit meg kell oldani és tisztességgel el kell végezni.

 kalocsabacskiskunmegyeionkormanyzatdaijkioszto scaled

Dr. Rennerné dr. Radvánszki Anikó és dr. Renner Tamás képviselték a jánoshalmi családi vállalkozást
Fotó: Petőfi Népe

Harmincketten vehettek át megyei elismeréseket

Bács-Kiskun Megyéért: Lezsák Sándor Istvánné (Lakitelek). Bács-Kiskun Megye Gazdaságáért: Renner Bt. (Jánoshalma). Bács-Kiskun Megye Vidékfejlesztéséért: Szomor Dezső (Dömsöd). Bács-Kiskun Megye Turizmusáért: ifj. Csáki Béla (Fülöpjakab) és dr. Márin Istvánné Mária (Császártöltés). Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért: Bajai Szent Rókus Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztálya, dr. Egri Antal (Kunfehértó), dr. Váraljai György Péter (Szank). Bács-Kiskun Megye Közigazgatásáért: Dr. Kiss József (Kecskemét). Bács-Kiskun Megye Kultúrájáért: Csólyospálosi Tamburás Együttes, Daróczi Csaba (Soltvadkert) és Tóth Péter Lóránt (Kunszentmiklós). Bács-Kiskun Megye Ifjúságának Neveléséért: Gera Árpád Zoltánné (Izsák), dr. Hollóné Ruska Zsuzsanna (Kecskemét) és Horváth János (Tázlár). Bács-Kiskun Megye Lakosságának Védelméért: dr. Fekecs Dénes (Kecskemét), a Kunszentmiklósi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság és Schütz István (Bácsalmás). Bács-Kiskun Megye Közösségfejlesztéséért: Béres Béla (Baja), Fekete Szabolcs (Baja) és Máté Sándorné Emese és Máté Sándor (Szabadszállás). Bács-Kiskun Megye Nemzetiségeiért: Schindler Mátyás (Baja). Az Év Polgármestere Bács-Kiskun Megyében: Csányi József (Kiskunfélegyháza) és Kovács Antal (Csátalja). Bács-Kiskun Megye Sportjáért: Hunyiné dr. Domokos Emőke (Kunszentmiklós), Kovács Marcell (Kelebia) és Nitsch József (Solt). A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnökének kitüntető díját kapta: Bozóné Nemes Gizella (Kecskemét), Marsi Béla (Kecskemét), Szabó Mónika (Kecskemét), Arnold Adrien (Kalocsa), Patakiné Gelényi Márta (Felsőszentiván).

https://www.baon.hu/

 

Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!