2021. február 25. csütörtök Géza, Alexander napja van. Holnap Edina, Szvetlána napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


A három évtizeddel ezelőtt alapított Antológia Kiadó értékteremtő, értékőrző munkáját méltatták a szűk körű konferencia résztvevői. A rendszerváltozással egyidős Antológia-műhely vezetői – Sütőné Gulyás Éva, Agócs Sándor és mögöttük természetesen Lezsák Sándor – mintha maguk is csodálkoztak volna teljesítményükön: harminc év, 352 könyv.

 Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalom- és művészetkritikus köszöntője

Lakitelek és a Népfőiskola maga a csoda, a sátor óta tudjuk: a magyar nemzetet fölrázó lelkiismeret. Ez a kis ország az országban nagyon sokat tett azért, hogy fölemelt fejjel járhassunk, hogy illő módon megbecsüljük értékeinket, hogy a magyar kultúra és teremtője, a nép bátran vallhassa meg magyarságát. S főképp azt, hogy az egyenes gerinc nem szégyen! A közjó a fölemelkedés záloga. A hazát szolgálni – nemes szívvel, alázattal – emberségünk talpköve.

Immár harminc éve szívjuk a jó levegőt (olykor azért egyesek belerondítanak), s hogy szabadon lélegezhetünk, nem kevéssé Lakitelek érdeme. Az őrült megszállotté, Lezsák Sándoré, aki Paradicsomot varázsolt a száraz homokon, és aki írónak sem utolsó. Gondoljunk csak költeményeire vagy a magyar drámairodalomban mérföldkőnek számító Nyolcvan vödör levegő című szenzációs tragikomédiára.

Nő, növekszik a fa, lassan az árnyéka is nagy lesz, s hogy mi alábújhatunk – a Népfőiskolában nemcsak tanítani, hanem tanulni is lehet –, nincs annál nagyobb öröm. Mit dicsérjek, a szoborparkot, az emigrációs gyűjteményt, a borkatedrálist, a tizennyolc lábon táncoló rendezvénytermet, lakodalmi palotát?

Ezt is, azt is. Még a fűszál is megérdemli, az üvegházegyüttessel karöltve, hogy dicsérjük őket. De nem ezért jöttünk, hanem az ugyancsak harmincéves Antológia Kiadó – nincs rá jobb szó – fölmagasztalásáért.

Amit tett a magyar kultúráért (irodalomért, zenéért, képzőművészetért, színházért, néprajzért), az igazságszolgáltatásért, az egyházért, a közgondolkodásért, a történelemért, 1956 szellemének továbbéléséért, a határon túli magyar kisebbségekért, a világban szétszóródó magyarságért, nagyjaink (Arany János, Mindszenty József, Teleki Pál, Tollas Tibor – reggelig sorolhatnám a neveket) megbecsüléséért, az zászlóra írandó, amelyet nem csupán Lakitelek fonalai színeznek.

Mert az érték, ne feledjük, egyetemes.

Ennek jegyében alakult az Antológia Kiadó harminc éve. Nem kis nehézség árán. Mert az a kiadó, amely ódzkodik a jó pénzt hozó bestsellerek megjelentetésétől, magára vethet. Ám a szegény tisztesség más aranyforintokat szül. Olyanokat, amelyek évek, évtizedek múlva kamatozódhatnak. Tőlük lesz erősebb tisztánlátásunk, önismeretünk. És a nemzet is gazdagodhat.

Mert ha sortüzek fogadták az 1956-os magyar forradalomban részvevőket, azt – jegyzőkönyvi pontossággal – meg kell írni, akárcsak a Don melletti harcok sötét felhőjét, a rendszerváltozás embert próbáló nehézségeit, a külföldi magyar emlékhelyeket, egyház és magyarság, kereszténység és Európa összetartozását. A különféle szimpóziumok előadásainak a megőrzése –Nemzet és tudomány, Nemzet és kultúra, Nemzet és iskola, Nemzet és föld, Nemzet és gazdaság – ugyancsak fontos szolgálat.

Mert a magyarságnak csak akkor van esélye a megmaradásra (egy 1987-es lakiteleki konferencia címét idéztem), ha számba veszi értékeit, ha becsüli a jövőt teremtő múltját, ha olyan tengerjárót épít – benne az igazi súly a magyar kultúra –, amely minden viharral dacol, és nem süllyed el, habár a párizsi mészárszékmunkában sokan akarták, a népek óceánján. Az antológiák antológiája, a Bíró Zoltán válogatásában több kiadást megért Trianon a magyar költészetben arra figyelmeztet, hogy a búslakodó félelmet fölül kell múlnia az éber ébredésnek – a Haza a magasban szerzője is erre biztatott bennünket.

Határ ide, határ oda, a szétszakított nemzettestek összeforrasztása mindennél erősebb. Mindennél fontosabb.

Noha nem egy klasszikust említhetnék az Antológia Kiadó szerzői közül – nevezetesen Páskándi Gézát, Utassy Józsefet, Fekete Gyulát, Nagy Gáspárt, László Gyulát, s nem utolsósorban az 1956-os igazságunk mellett kiálló Albert Camus-t –, akik nélkül kevesebbek lennénk. Műremekeik országgyarapító erő. Ám a kiadó könyvei közül, sok egyéb mellett, számomra a nóvumot mégis (nem annyira esztétikai szempontból) a határainkon kívül élő magyarok életére, szokásvilágára, munkamódszerére, kultúrájára stb. rávilágító Kollégium-könyvek (Hegyköz, Mura-vidék, Komárom, Gyimes, Szerémség, Őrvidék, Torockó–Aranyosszék, Drávaszög–Szlavónia és a többi) jelentik.

Ahogyan a kisközösség, önmaga erejére ébredvén, fölnő szinte az égig – megmaradásuk, megmaradásunk záloga gerincegyenesítő munkájuk –, abban méltóság van, hazaszeretet van.

Az Antológia Kiadónak, Agócs Sándor költő a vezető mindenese, kéziratolvasója, szerkesztője, korrektora. Ha erős a háta – harminc év még nem nyomta össze –, vigye tovább még legalább harminc évig ezt a gyönyörűséget okozó terhet!

Magyar Hírlap 

 

Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!