Ma 2020 június 1. hétfő, Tünde napja van. Holnap Kármen és Anita napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Műfordítói tábort hirdetnek a Lakitelek Népfőiskolán
E-mail Nyomtatás PDF

Idén is megszervezi a Németh László műfordítói tábort a Lakitelek Népfőiskola, a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány, valamint a Magyar Írószövetség augusztusban. Jelentkezni június közepéig lehet.



Béres József mellszobra a Lakitelek Népfőiskolán

Fotó: MH / Bodnár Patrícia

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki népfőiskola alapítója elmondta: a pályázati felhívásra olyan harmincöt év alatti fiatalok jelentkezését várják, akik elhivatottságot éreznek a Magyarországgal határos Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna nyelvein, valamint a történelmi szomszédok, Csehország és Lengyelország nyelvén született szépirodalmi szövegek magyarra fordítása iránt.

A Németh László nevét viselő táborba egy legalább négyezer karakter hosszúságú, nyomtatásban még meg nem jelent, magyarra fordított 20-21. századi szöveggel, valamint a Lakitelek Népfőiskola honlapjáról letölthető, kitöltött és aláírt jelentkezési lappal lehet pályázni.

A résztvevők az augusztus 16. és 23. között tervezett táborban előadásokat hallhatnak a közép-európai irodalmakról és kultúrákról, a szemináriumi foglalkozások keretében pedig megismerkedhetnek a fordítás elméletével és gyakorlatával.

A képzés térítésmentes, a szervezők a nyertes pályázók számára a tábor teljes idejére szállást és étkezést biztosítanak - tette hozzá Lezsák Sándor.

A tábor időpontjának esetleges módosításáról a szervezők az aktuális járványügyi helyzethez igazodva döntenek.

Magyar Hírlap


Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!

 

Állásajánlatok


Aktuális állásajánlatok

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2020. Június >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Támogatás


A XIX. Lakiteleki Filmszemle zsűri tagok tiszteletdíjának támogatása szakmai program megvalósítását a 2019. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink