Ma 2020 augusztus 13. csütörtök, Ipoly napja van. Holnap Marcell napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Megkezdődött a XIX. Lakiteleki Filmszemle
E-mail Nyomtatás PDF

Tizenkilencedik alkalommal kerül megrendezésre 2019. november 26-29. között a Lakiteleki Filmszemle a Népfőiskolán. A Kósa Ferenc emlékezetére meghirdetett Filmszemle versenyprogramjába az idén 31 alkotás került be.



November 26-án, este Buglya Sándor, Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, a zsűri elnöke emlékezett meg Kósa Ferenc és a szeptemberben elhunyt, Sára Sándor filmrendezők munkásságáról, szellemiségéről és filmtörténeti jelentőségükről. November 27-én, szerdán vette kezdetét a versenyprogramba bejutott alkotások zsűrizése. A megnyitón Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a vendégeket.

Beszédében kiemelte, mennyire fontos a filmek közvetítő és értékmegőrző szerepe. Kósa Ferenc és Sára Sándor egyaránt meghatározó állócsillagai a magyar filmművészetnek. Szellemiségük, különleges, élettel és értékkel teli látásmódjuk tovább él alkotásaikban, valamint azon fiatal filmesek szívében és munkáiban, akiknek a filmjeit most megtekinthetik a Népfőiskola vendégei. Lezsák Sándor köszöntőjét azzal zárta, hogy a Lakiteleki Filmszemle nem csupán az emlékezés, hanem az újjászülés helye is.

A háromnapos rendezvény keretén belül a Filmszemle zsűrije mellett közel 300 fős diákzsűri, valamint a környező településeken élő több mint 150 nyugdíjasból álló döntnökök is kiválasztják és díjazzák a nekik leginkább tetsző alkotásokat.

Nagy Dóra


További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!



Vissza

 

Állásajánlatok


Aktuális állásajánlatok

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2020. Augusztus >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
       1  2
  3  4  5  6  7  8  9
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Támogatás


A XIX. Lakiteleki Filmszemle zsűri tagok tiszteletdíjának támogatása szakmai program megvalósítását a 2019. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink