Ma 2019 október 20. vasárnap, Vendel és Irén napja van. Holnap Orsolya napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Közösségszervező tábor Lakiteleken
E-mail Nyomtatás PDF

2019. június 24-én indult a NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. öt napos Közösségszervező tábora Lakiteleken, amelyen Közösségszervezés BA szakos hallgatók vettek részt.




A tábor célja, hogy a hallgatók kötetlenebb formában ismerkedjenek a közművelődési szakmával, továbbá hogy a különböző felsőoktatási intézmények hallgatói találkozzanak egymással és a szakma számos képviselőjével, ezáltal bekapcsolódva a szakemberek hálózatába.

Az ötnapos program keretében tréningek, előadások, látóutak, interaktív játékok keretében ismerkedtek a közművelődési intézmények típusaival, a közösségszervezés és értékfeltárás különböző módszereivel (pl. jövőműhely, tankatalógus), közösen gondolkodtak a szakma jövőjéről.

A tábor a Művelődő közösségek Észak-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00148 számú projekt keretében valósult meg.

NMI facebook


Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!



Vissza

 

Állásajánlatok


Aktuális állásajánlatok

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2019. Október >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Támogatás


A XIX. Lakiteleki Filmszemle zsűri tagok tiszteletdíjának támogatása szakmai program megvalósítását a 2019. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink