Ma 2019 április 25. csütörtök, Márk napja van. Holnap Ervin napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Középvezetői képzés a Népfőiskolán
E-mail Nyomtatás PDF

A Népfőiskola középvezetői tréningen vettek részt 2019 tavaszának első feléig bezárólag. A tréningre kéthetente került sor, összesen 6 alkalommal.




A tréning célja:

- a vezetéshez szükséges alapvető ismeretek elsajátítása: kommunikáció, cél meghatározás, tervezés, idő hatékonyság, konfliktuskezelés, motiválás,

- a vezetői önismeret fejlesztése,

- a változás kezelése, azaz változásmenedzsment,

- nem utolsó sorban, a vezetők együttműködések növelése.

A 6. alkalom során, az addig megszerzett tudás alapján egy nagy csoportos feladat megvalósítása volt a cél: egy falu megépítése, amely a turizmusra épít. A feladat részét képezte a falu megtervezése (költség, marketing, kommunikáció, motiválás), kivitelezése, hatékony működtetése, tehát több szintű munkát kellett végezni. A feladat elvégzésének az eredménye látható a képen.

Egy tréning, műfaját tekintve időben rövid, tehát az ismertetett tudást kevés idő alatt fontos megérteni, begyakorolni. Ez akkor megy, ha a jelenlévők aktívan részt vesznek a tréning alatt, amellyel természetesen meghatározzák az élményt a saját maguk számára és a tréner részére is. Ez a képzési módszer tehát az előadó és a hallgatók kölcsönhatására, jó együttműködésére magas szinten épít. Tréneri oldalról mondhatom, ez megtörtént a 6 alkalom során. Köszönöm!

Jó volt veletek együtt dolgozni! További sikereket kívánok számotokra!

 

Fehér István

HR munkatárs, tréner  - Népfőiskola Alapítvány


Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!



Vissza

 

Állásajánlataink


Aktuális állásajánlataink

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2019. Április >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink