Ma 2019 március 22. péntek, Beáta, Izolda és Lea napja van. Holnap Emőke napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


László Gyula Kollégium indul a Népfőiskolán
E-mail Nyomtatás PDF

A lakiteleki Népfőiskola László Gyula Kollégium elnevezéssel 2019 áprilisában szakirányú képzést indít, amelynek fő célja a magyar őstörténet és honfoglalás kori időszak régészeti, természettudományi, néprajzi, történeti, nyelvi és kulturális ismereteinek bemutatása László Gyula régészprofesszor tudós munkásságának hagyományait követve.



Ezzel kívánjuk a jövő kutatóit ösztönözni a kreatív, ám ugyanakkor felelős és mértékadó gondolkodásra, a régmúlt komplex szemléletére, a tudományközi együttműködés iránti fogékonyságra.


Célcsoport: Olyan, 35 év alatti, felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató egyetemi hallgatók, doktoranduszok, illetve a terület iránt érdeklődő fiatal felnőttek a Kárpát-medence területéről, akik jelenlegi vagy későbbi tanulmányaik, valamint munkájuk kapcsán szeretnének mélyebb ismereteket szerezni a magyar őstörténetről.

A képzés formája és az előadók: A kollégium hallgatói részt vehetnek olyan történeti, régészeti, antropológiai, archeogenetikai, nyelvészeti és néprajztudományi előadásokon, ahol a szakma neves képviselői előadásaikkal, szakmai tapasztalataik és kutatási eredményeik bemutatásával, régészeti terepmunkával segítik őket a magyarság korai történetének mélyebb megismerésében. A kollégium hallgatói lehetőséget kapnak, hogy munkacsoportokban tevékenykedve, a megszerzett elméleti tudást a gyakorlati képességekkel ötvözve elsajátítsák a területtel összefüggő korszerű ismereteket, őstörténet-kutatási módszereket.

A képzés időtartama: 2019 áprilisa és 2020 decembere között nyolc alkalommal, negyedévenként egy-egy bentlakásos hétvége a lakiteleki Népfőiskolán. Ezen felül 2019 júliusában nyári szabadegyetemet tartunk a kollégium hallgatói részére.


A képzés tematikája:

-          A népvándorlás kori és honfoglalás kori Kárpát-medence története, régészete;

-          A Kárpát-medence és a sztyeppe kapcsolatának történeti és régészeti vetületei;

-          A népvándorlás kori és honfoglalás kori Kárpát-medence embertani és genetikai jellemzői, kitekintéssel az eurázsiai területekre;

-          A magyar monda- és hagyományvilág eurázsiai kapcsolatrendszere;

-          Közép-ázsiai nyelvek és kultúrák;

-          A magyar őstörténet XIX-XX. századi kutatástörténete és helye a közművelődésben.


A képzés sajátossága és célja: A kollégium tagjai egyedülálló, korszerű elméleti és gyakorlati tudásanyagra tehetnek szert a magyar őstörténet kutatásában. A kollégium által biztosított tudás lehetőséget teremt arra, hogy a tagok a jövőben sikeres szakmai munkát végezzenek a tudományág területén.

Jelentkezés és további információ:

Jelentkezés a kitöltött jelentkezési lappal és annak csatolt mellékleteivel 2019. március 25-ig a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.

A jelentkezési lap letölthető ide kattintva!


Lakitelek, 2019. február 25.


Lezsák Sándor

a Magyar Országgyűlés alelnöke

a képzés védnöke, felelőse




Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!



Vissza

 

Állásajánlataink


Aktuális állásajánlataink

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2019. Március >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink