A rendszerváltás egyik meghatározó szereplőjeként a mai napig aktívan politizál Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. A nemrég magas állami kitüntetésben részesült József Attila-díjas magyar költő a közelmúltban a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadást az MDF megalakulásáról. Ennek apropóján kérdezték a rendszerváltásról, a lakiteleki népfőiskolai mozgalomról, a hungarikumok jelentőségéről és az NKE jövőjéről.
A közelmúltban vehette át a miniszterelnöktől a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetést. Orbán Viktor a magyar nemzeti kultúra szószólójának nevezte Önt. Milyen érzésekkel fogadta az elismerést?
A kitüntetés átvételekor azt éreztem, hogy ez az elismerés sokunknak szól, akikkel az új Puskás Stadiont is meg lehetne tölteni. Mindaz, ami velem, velünk, körülöttünk történt, az csapatmunka volt és marad, amelyben a sors hozta úgy, hogy olykor karmester lehetek egy 21. századi nemzeti zenekarban, és úgy kell megszólaltatni a hangszereket, hogy abban hamis hang ne legyen. A miniszterelnök méltatása szerint
Ön azon dolgozik, hogy visszaadja a magyarság önbecsülését az egész Kárpát-medencében, mert enélkül nincs jövő. Hogyan állunk ténylegesen az önbecsülés terén, és mivel lehet ezt az elveszett önbecsülést visszaszerezni?
Miniszterelnök úr azzal a megállapítással folytatta, hogy „a nemzet önbecsülése pedig az egyes emberek önbecsüléséből adódik”. A mi dolgunk annyi, hogy a magyarok következő nemzedékeiben is elültessük az érzést, hogy magyarnak lenni a legnagyszerűbb dolog, ami történhet az emberrel, aki alapvetően közösségi lény. Ember nélkül semmi nem lehetséges, közösség nélkül pedig semmi nem tartós. Leginkább egy közösségen belül tevékenykedő embernek lehet megteremteni az önbecsülését az adott közösség munkájának elismerése révén. Lehet ez egy település honismereti közössége; egy író-olvasó találkozókat rendező olvasókör, vagy éppen néptánccsoport. Lehet egy vallási felekezet közössége, vagy annak egy jótékonysággal vagy kultúrával foglalkozó része; egy polgárőr- vagy önkéntestűzoltó-egyesület, egy sportklub, egy természetjáró egyesület. A Lakiteleki Népfőiskola programjaiból kitűnik az önbecsülésünket erősítő csoportok tevékenységének a segítése, és a Lakiteleken helyet kapott Nemzeti Művelődési Intézetnek is fontos feladata a közösségi erőterek létrehozása és megtartása. Az önbecsülést az egyéni és a közösségi sikerélmény erősíti, ehhez alkalmas helyzeteket kell teremteni.
Hogyan tud mindehhez hozzájárulni a hungarikummozgalom, amelynek Ön is aktív szereplője?
Véleményem szerint nincs szerepkör nélküli település, mindegyik okkal keletkezett, van értéke, értékes személyisége, közössége. Ezeket az értékeket feltárni és mozgósítani kötelességünk. A hungarikummozgalom a magyarság értékeinek a felkutatását és nyilvántartását tekinti feladatának, és ez a mozgalom minden részt vevő települést és lakóját önbizalommal tölti el. A Hungarikum Bizottság a helyi értéktárakban nyilvántartott természeti kincsek, építészeti és művészeti alkotások, termékek és szolgáltatások közül a kiemelkedőket a területi, megyei, majd az országos értéktárakban tartja nyilván. A nemzetközileg is ismert értékek a „hungarikum” rangot nyerik el. A hungarikum olyan kiemelt érték, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével, minőségével a nemzet csúcsteljesítménye, amelyet külföldön és belföldön egyaránt a magyarság kiemelt értékeként tartanak számon. A Hungarikum Bizottság nyolcszáz magyarországi településen segítette a helyi értéktárak létrejöttét. Mindeddig hetvenegy érték nyert el „hungarikum” rangot, mint például a herendi porcelán, a halasi csipke, a tokaji aszú vagy a gyulai kolbász.
Ön a 80-as évek közepétől a magyar ellenzéki mozgalom egyik szimbolikus alakja volt, és sokan a lakiteleki találkozótól számítják a rendszerváltást. Az elmúlt több mint három évtized mennyire igazolta vagy váltotta valóra azokat a reményeket, amelyek akkoriban a résztvevőkben megfogalmazódtak?
Ennyire voltunk képesek, ez történelmi léptékben nem sok, de nem is kevés. A rendszerváltoztató történelmi pillanat számomra az volt, amikor 2011 áprilisában kétharmados többséggel elfogadtuk Magyarország Alaptörvényét, az új alkotmányt. Számomra is az Alaptörvény a nemzeti program, s ennek meghatározó nyomeleme jelen van az 1987-es lakiteleki találkozó nyilatkozatában.
Hogyan lett a lakiteleki találkozóból MDF, és Ön milyen szerepet játszott az alapítók úgynevezett politikai aranycsapatában?
Az 1987. évi lakiteleki találkozót több azonos célú rendezvény előzte meg. 1979 májusában több írótársammal Lakiteleken megszerveztem a „korszerű nemzeti önismeret” témakörében a Fiatal Írók Találkozóját, amelyen több mint száz fiatal író mellett Illyés Gyula is felszólalt. Az MDF gyökerei erre a találkozóra is visszavezethetők. Minket neveztek a „búvó patak nemzedékének”. 1985-ben Monoron találkoztak az ellenzéki értelmiségiek, de ekkor már tapinthatók voltak a globalista-kozmopolita világnézet és a népi, nemzeti, történelmi hagyományt, nemzeti érdeket képviselők közötti válaszvonalak. 1987 nyarán a budapesti értelmiség egy része programot hirdetett egy szocialista korszakon túllépő Magyarország felépítése irányába, de mivel ebből a programból a vidéki Magyarország elvárásai kimaradtak, szeptemberben szinte szükségszerűen színre lépett a Magyar Demokrata Fórum nevet választó értelmiségi tömörülés. A találkozónak 1987. szeptember 27-én Lakiteleken, a családi házunk kertjében felállított sátor adott otthont. Ezt követően több mint száznyolcvanan fogadtunk el egy nyilatkozatot, amelynek értelmében mozgalommá, majd párttá szerveztük az MDF-et. Tízezrek csatlakoztak hozzánk, de közben tízezrek hidegültek el, maradtak látszólag közömbösek. Tudja, ez idő tájt érzékeltem igazán annak az ókori mondásnak az igazát: „Azon bölcs embereknek, akik kivonják magukat a politikából, a közéletből, azoknak az a büntetésük, hogy ostoba emberek által kormányzott országban kell élniük.”
2004 őszéig több fontos tisztséget viselt az MDF-en belül, majd szakított a párttal. Mi vezetett odáig, hogy az egyik alapítónak el kellett hagynia az MDF-et?
Mindenekelőtt helyesbítenék a kérdés utolsó mondatán – én nem hagytam el az MDF-et, egyáltalán nem én szakítottam a párttal. 2004 szeptemberében egy nekem küldött SMS-ben adták értésemre, hogy kizártak az MDF-ből. Mi vezetett ide? Az a politikai irányváltás, amely az MDF részéről gyöngíteni és lejáratni kezdte a Fideszt és annak elnökét. Az MDF akkori elnöke és szűkebb környezete jobbra indexelt és balra tartott. Ez nemcsak a közlekedésben, de a politikai életben is súlyos zavarokat okoz. Mindez sokunk számára vállalhatatlan volt. A képviselőcsoporton belül többségben voltunk, de az Országgyűlésben egy a Házszabályt nyilvánvalóan sértő bűvészmutatvány révén – amikor is a frakció kisebbsége kizárta a többség által támogatott képviselőket – velem együtt több más alapító tag is a párton kívüli politikai mezőre került. Az MDF ezt követően lejtmenetben haladt a megsemmisülés felé – a számára utolsó választáson már a posztkommunista rendszer támogatójával, a Szabad Demokraták Szövetségével kötött választási koalíciót. A minket kizárók egy része csak később ismerte fel a „célkeresztben a Fidesz!” politikát támogató tettének a súlyát, továbbá a párt alapértékeinek a felszámolásában játszott szerepét, és ők is fokozatosan elszállingóztak a pártból. Többük ma már a mi oldalunkon politizál, de a nekünk okozott sebek miatt nem velünk. A tömegesen távozó tagok miatt és annak következményeként, hogy az alapítók MDF-ét kizárták az MDFből, lényegében a pártkarrieristákra szűkült le a párt, beteljesült az MDF megalakulásakor öntudattal vállalt Sipos Gyula-vers jóslata: „Ne búsulj, pajtás, aki minket az út szélére vet, sehova se jut, mert mi vagyunk a kocsikerekek.”
2006-ban megalakította a Nemzeti Fórumot, amelynek a mai napig az elnöke. A FIDESZ szövetségeseként, annak választási listáján a Nemzeti Fórum jelenleg is az Országgyűlés aktív résztvevője. Magáról a szervezetről mit kell tudnunk? A sajtóban keveset hallunk róla.
A Nemzeti Fórum Egyesület vállalta, hogy folytatja az 1987-ben Lakiteleken megalakult Magyar Demokrata Fórum eredeti céljait. Ebben az egyesületben folytatták korábbi munkájukat az MDF-ből kizárt vagy onnan kényszerűen eltávozott tagok. A Nemzeti Fórum Egyesület biztosított szervezeti keretet arra, hogy tagjai lehessünk a ma nyolc szervezetet tömörítő Fidesz – Magyar Polgári Szövetségnek. Ennek a szövetségnek a keretén belül nyerhettünk el a választásokon országgyűlési képviselői mandátumokat, megyei közgyűlési helyeket, polgármesteri és helyi képviselői tisztségeket. A Nemzeti Fórum Egyesület tagsága és szakértői folyamatos munkájuk révén elismerést szereztek a választói közvéleményben, és ennek köszönhetően az országgyűlési választásokon jelöltjeink a kormánypárti jelöltekhez viszonyítva is kitűnően szerepeltek.
1991-ben hozta létre a Lakitelek Alapítványt és a Népfőiskolát, amelyet ma az ország egyik szellemi fővárosának is neveznek. Hogyan lehet a legjobban megfogalmazni a küldetését?
Az első szabad választásokat követő törvények ismét lehetővé tették a szabad művelődés világháború előtti intézményeinek, így a népfőiskoláknak a működését is. Az önművelés iránti igény hívta életre 1991-ben a Lakitelek Népfőiskolát, amelynek programjában olyan tevékenységek szerepelnek, mint például a falugondnokok továbbképzése, a gazdaképzés, lovas polgárőrök kiképzése vagy a tanyaprogram megvalósítása. De foglalkozunk a magyar kisebbségi lét problémáival és a szórványmagyarság kultúrájának a megőrzésével, az egészséges életmód követésével, a hungarikumok feltérképezésével, táncházak rendezésével és táncképzéssel is. A programban szerepel a fiatal politológusok immár rendszeressé váló bemutatkozása, képzőművész-alkotótáborok működtetése és a Lakiteleki Filmszemle is.
Nemrég került sor a Mindszenty-emlékérmek átadására a Parlamentben. A Mindszenty Társaságnak Ön a vezetője. Mit jelent ez a feladat, szolgálat az Ön számára?
Életem nagy élménye, hogy 1991-ben Hegyeshalomnál a nemzeti emigráció kérésére Nagy Alajostól vehettem át a hazatérő Mindszenty bíboros urunk koporsóját. Akkor megfogadtuk, hogy amíg tudjuk, szolgáljuk a történelmi haza, a keresztény Magyarország nemzeti ügyét és jövőjét. Ennek érdekében alapítottuk a Mindszenty Társaságot 2004-ben. A társaság fő céljai között szerepel Mindszenty József bíboros emlékének ápolása, a volt főpap történelmi életművének megismertetése a közvéleménnyel, különös tekintettel magyarországi helytállására és az emigrációban végzett főpásztori tevékenységére. A Mindszenty Társaság évente három alkalommal ülésezik a bíboros-főpap életútjában jelentőséggel bíró települések és helyszínek valamelyikén. Ezen alkalmakkor kerül sor a Mindszenty-emlékérem és oklevelek átadására.
2006 óta az Országgyűlés egyik alelnöke. Ebben a pozíciójában mi a legfontosabb küldetése, missziója?
A parlamenti ülések vezetése mellett részt veszek a titkosszolgálatokat felügyelő Nemzetbiztonsági Bizottságban. A Nemzeti Fórum munkacsoportjainak segítségével törvényjavaslatokat véleményezek. Munkatársaimmal politikai és szakmai műhelyeket, egyeztetéseket szervezünk. Az én területem nemcsak a Duna–Tisza közi választókerület, de munkatársaimmal jelen vagyunk a Kárpát-medencében. Az értékfeltáró kollégiumok segítségével a valóságismeretünk is próbál naprakész lenni. Ebben a munkában több mint ezer fiatal vett részt az elmúlt öt esztendőben. Legutóbb Háromszék-Orbaiszék 23 települését mértük föl.
Azt láthatjuk, hogy az elmúlt években tovább romlott a közbeszéd állapota Magyarországon, és ez alól a parlamenti munka sem kivétel. Mit lehet tenni ez ellen?
Ha fellapozzuk a 20-25 évvel ezelőtt megjelent parlamenti jegyzőkönyveket, akkor tapasztalhatjuk, hogy az akkori politikai ellenfelek szóhasználata igazodott a Parlament és az itt őrzött Szent Korona méltóságához, igazodott a népképviselet magasztos eszméjéhez és a demokratikus közélet kimagasló elődeinek a felszólalásaihoz. Sajnos, az utóbbi években látványosan durvult az ellenzék szóhasználata és magatartása. Képviselői „jognak” tekintik, hogy megakadályozzák a parlament elnökét abban, hogy elfoglalja a helyét, sípokkal és trombitákkal teszik lehetetlenné a kormánypárti képviselők felszólalásainak a meghallgatását. Az ellenzéki képviselők egy célt követnek: a társadalmi konfliktushelyzetek kierőszakolását és a zavarkeltést. Bíznak abban, hogy ezáltal Magyarország egy ingatag ország benyomását kelti mind a politikai, mind a gazdasági partnerek előtt. Úgy vélem, hogy az Országgyűlés Házszabályának szigorításával biztosítani lehetne azt, hogy valamennyi képviselő képviselői jogait meggátló körülmények nélkül – amennyiben szót kapott – kifejthesse a véleményét.
Nemrég járt nálunk a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahol az MDF megalakulásáról tartott előadást. Milyennek látja az intézmény működését, fejlődését?
A mostani és a korábbi parlamenti szakbizottsági munkám révén folyamatosan figyelemmel kísérhettem az intézmény ügyének kedvező alakulását. Ennek lett része az a modern campus is, ahol találkozhattam a diákokkal. Ha fellapozzuk a Ludovika című folyóirat megsárgult, 100-120 évvel ezelőtt kiadott példányait, akkor egy nagyon korszerű, sokirányú képzés gyakorlatáról győződhetünk meg. A kadétoknak ismerniük kellett a többi között az alkotmányos jog alapjait, a magyar hadsereg – és más országok haderőinek – a felépítését és működését, a magyar történelmet, a földrajzot, a fizikát, és mindemellett el kellett sajátítaniuk bizonyos sportok – úszás, vívás, céllövészet, lovaglás – technikáit, és törődniük kellett testedzésükkel és kulturált megjelenésükkel, öltözékükkel is. Nos, ugyanennek a sokrétű – szinte polihisztor – ismereteknek a mai követelménye bontakozik ki előttünk, olvasva a Bonum Publicum számait, kiegészülve az informatikai ismeretek szükségességével. Meggyőződésem, hogy az itt tanuló diákok majd hasonló rangot vívnak ki maguknak a társadalomban, mint a hajdani ludovikás tisztek.
Szöveg: Szöőr Ádám, Bonum Publicum decemberi száma
Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!