Véget ért a 7. osztályos tanulók hungarikum vetélkedője
Nyomtatás

A tavaly év végén általános iskolás diákok számára meghirdetett Értékek, kincsek, hagyományok a Kárpát-medencében című hungarikum vetélkedő 7. osztályosok részére meghirdetett versenye lezárult. Az elődöntő és a döntő a lakiteleki Népfőiskolán került megrendezésre április 3-án és 4-én.




A több mint kétszáz jelentkező közül összesen 15 négyfős csapat versengett egymással az április 3-án lezajlott elődöntőben.

A nap végére szoros küzdelem után nyolc csapat jutott tovább a másnapi döntőbe. 

A döntőben a versenyző csapatok javaslatot tehettek egy olyan értékre, amelyet ők szívesen látnának a Hungarikumok Gyűjteményében.

A második és harmadik feladat egy-egy totó volt. 

A verseny során több mint háromszáz pontot gyűjthettek a csapatok.

Az első három helyezést elért csapat:

I. helyezett: Betűcsillagok - Forráskút településről

II. helyezett: Nyerő hármas - Dusnok településről

III. helyezett: Pettyem - Naszvad településről

Az első négy csapat - így a sárospataki Pataki diákok csapata is - június utolsó hetében hungarikum kiránduláson vehet részt. A nyolcadikosok hasonló tematikájú elődöntőjére és döntőjére május 23-24-én kerül sor.


További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Vissza