Közkinccsé tett helyi érték
Nyomtatás

Szeptember 10-től folyamatosan – egy-egy rendhagyó helytörténeti és honismereti óra keretében – minden helyi általános iskolás megtekinti azt a kiállítást, amely Lakitelek értékei címmel a közelmúltban nyílt a Népfőiskola Kölcsey Házában.

A tárlat fotóit Pető Zsuzsa és Pólya Zoltán fotóművész-házaspár készítette, a kiállított tárgyakat, eszközöket, gyűjteményeket a helybeliek adták kölcsön a Népfőiskolának.

A rendhagyó órák sorát csütörtökön a lakiteleki általános iskola két második osztálya nyitotta meg. Az óra első harmadában a házigazda Lezsák Sándor diavetítéssel egybekötött tájékoztatóban ismertette a kiállítás jelentőségét. Majd a kisdiákok mindegyike kapott három-három papírszeletet, melyekre az ajándékba kapott golyóstollal ráírták a nevüket. A papírszeleteket a nekik leginkább tetsző három alkotásnál, illetve gyűjteménynél elhelyezett pohárba kellett bedobniuk. Lezsák Sándor elmondta: a „szavazatokat” a sorozat végén összeszámolják, és a legtöbb „voksot kapott” tárgy vagy gyűjtemény kiállítói között karácsonykor értékes jutalmakat osztanak szét. A nyílt óra végén a kisdiákok rövid séta keretében megtekintették a Népfőiskola Szent István kápolnáját, két szoborparkját, valamint a népszerű írók, költők emlékére most készülő padokat. A látogatás lángosevéssel és teázással ért véget a Népfőiskola szabadtéri kemencéjénél.

Az esemény képei fotógalériánkban

(Forrás: www.kis-kunsag.hu)

Vissza