Ma 2019 szeptember 21. szombat, Máté és Mirella napja van. Holnap Móric napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Megelevenedett a történelem a bugaci pusztában
E-mail Nyomtatás PDF

Megelevenedett a történelem a bugaci pusztában, ahol ötödik alkalommal rendezik meg az Ősök napját a hétvégén. A Kárpát-medence egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepére kilátogató több ezer vendég a magyar ősök bejövetelét megidéző nomád felvonulásnak is szemtanúja lehetett. Vasárnap újra megismétlik a látványos bemutatót.



Elődeinket hasonló látvány fogadhatta 895-ben, mint amilyet a hétvégén Bugacon is láthatott a közönség. Felemelő érzés volt végignézni, ahogy vándorló őseink megérkezését mutatták be a korhű ruhában felvonuló nomád harcosok, gyalogosok, asszonyok és gyermekek. Lóháton, szekéren, tevével vagy éppen bivallyal érkeztek a bugaci pusztába, hogy megelevenítsék a honfoglaló ősök bejövetelét.

A hagyományőrzők bevonulása után Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere mondott ünnepi beszédet. Mint mondta, Álmos küldetése az volt, hogy összegyűjtse a rokon íjfeszítő népeket és visszahódítsa őseinek földjét itt a Kárpát-medencében. Művét az utolsó nagy fejedelem, István vitte tovább, aki ezt a küldetéstudatot egy új dimenzióba emelte és úgy alakította ki keresztény államát, hogy az ősök hagyatékára építkezett. A szuverenitásra, az integritásra, a függetlenségre, a hagyományok és az ősök tiszteletére. Ez volt az a biztos alap, amire sanyargatásaink és véráldozataink időszakában is építeni tudtunk – hangsúlyozta a miniszter. – Úgy gondolom, hogy a jövő mindig a múlt méhében születik meg. Nem szabad elfelejteni, hogy honnan jöttünk és kik vagyunk. Tudjuk azt, hogy mi onnan származunk, ahol a nap felkel és tudjuk azt, hogy ez a származástudat, ez az önazonosság, egymás szeretete, megbecsülése és a rokonaink megbecsülése a jövőnk záloga – tette hozzá Kásler Miklós.

Lezsák Sándor a rendezvény fővédnöke, az Országgyűlés alelnöke arról beszélt, hogy nincsen olyan szeglete a történelmi hazánknak, ahol a helyi érték tudatos feltárásakor ne jelenne meg őseink értéket, minőséget teremtő tudása, egészséges gondolkodást, életmódot közvetítő példázata. Hozzátette, újra és újra bizonyosság, hogy a magyar múltunk több évezredes gyökérzete sebezhetetlen. Hiába romboltak várakat, hiába pusztítottak lakóházakat, fosztottak ki sírokat, hiába hamisították és hamisítják ma is történelmünket, eredetünket. A közeli és távoli magyar múlt ellenáll és nem csak a magyar hitvilág, mítoszvilág éltető ereje, nem csak a hagyományainkat különféle formában feltáró, éltető tízezrek látványos munkássága, de a fiatal tudósnemzedék is újra és újra megkísérli évtizedek bűnös mulasztásait pótolni. A múlt nincs magától, ezt újra és újra meg kell hódítani. Ezt bizonyítja Bugac is immár sokadik alkalommal – hangsúlyozta a honatya.

Szabó László a házigazda bugaci polgármester elmondta, nagy öröm és megtiszteltetés számukra, hogy immár tizedik alkalommal szervezhetnek közös ünnepet a Turán Alapítvánnyal. – Jó látni, hogy egyre többen jönnek és ünnepelnek velünk együtt. Jó látni, hogy egyre többen érzékelik azt az erőt, amit az ünneplő közösség sugároz. Az kívánom, hogy az idelátogató vendégek merítsenek abból az erőből, amit itt az ünneplő közösség sugároz, töltődjenek fel, vigyék haza és adják tovább – fogalmazott a polgármester.

Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus, a Magyar-Turán Alapítvány elnöke, az esemény főszervezője beszédében azt hangsúlyozta, hogy közös feladatunk és küldetésünk, hogy kiálljunk minden magyar közösség jogaiért szerte a világban, de különösen a Kárpát-hazában. Majd arról beszélt, hogy az Ősök napjával történelemformáló, hon megtartó és a Kárpát-hazát felvirágoztató nagy őseink előtt tisztelegnek. És ez a tisztelgés egyben a Kárpát-medencei magyar összefogás legnagyobb közös ünnepe.

Vasárnap is várják a látogatókat az Ősök napjára

Több mint 50 hagyományőrző és sportesemény mellett ismeretterjesztő kiállítások és előadások, valamint több tucat koncert is várja az érdeklődőket az idei Ősök napján. Attila sátrában antropológiai és régészeti kiállítás során arc-, fegyver- és ékszerrekonstrukciókat láthat a közönség. Itt mutatják be az első, Erdélyben megtalált lovas hun temetkezés eredeti maradványait is. Több nomád sportversenyt is rendeznek. Így például lesz köböre (lovas nomád csapatjáték) nemzeti bajnokság, övbirkózás és íjászverseny is. Koraközépkori harcokat és csatajeleneteket is bemutatnak, de kézműves foglalkozás és -bemutató, valamint kézműves vásár is várja a látogatókat. Mindemellett a háromnapos eseményen magyar és külföldi előadók különféle természettudományos és régészeti témákban a magyar őstörténettel kapcsolatban tartanak előadásokat. A színpadon pedig változatos zenei programokat kínálnak: népzene és néptánc előadások mellett több tucat koncertek várja a látogatókat. A program az ősökre való megemlékezéssel, a szertűzzel ér véget.

MTI


Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!



Vissza

 

Állásajánlatok


Aktuális állásajánlatok

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2019. Szeptember >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  2  3  4  5  6  7  8
  9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Támogatás


A XIX. Lakiteleki Filmszemle zsűri tagok tiszteletdíjának támogatása szakmai program megvalósítását a 2019. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink