Ma 2019 május 25. szombat, Orbán napja van. Holnap Fülöp és Evelin napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Neumann János Kollégium indul a Népfőiskolán
E-mail Nyomtatás PDF

A lakiteleki Népfőiskola és a Nemzeti Művelődési Intézet 2019 május végén szakmai képzést indít Neumann János Kollégium elnevezéssel. A kollégium célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek Neumann János tudományos életművével, illetve olyan fejlesztésekről és kutatásokról értekezzenek, amelyek meghatározzák a világ következő 5-10 évének alakulását. Fontos hogy, a digitális jövőkép kérdéseire, helyi és nemzeti szintű válaszokat találjunk.


A kollégium ideje alatt a felvételt nyert hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy részt vegyenek egy interaktív kiállítóház megtervezésében és létrehozásában.

A kollégiumba olyan 18-35 év közötti egyetemisták, főiskolások, fiatal gazdák, vállalkozók, valamint az informatika, szociológia, közösségszervezés, vidékfejlesztés területén tanuló vagy dolgozó fiatalok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek az informatika, robotika és annak jövője iránt.

A képzés tematikája:

Neumann János életműve * értékalapú gondolkodás * komplexitás, rendszerszemlélet (szemléletformálás) * térinformatika, tervezés időben és térben * hálózatok, hálózatfejlesztés * fejlesztéspolitikai koncepciók * kulturális alapú gazdaságfejlesztés * tematikus kutatási eredmények elemzése, feldolgozása * infokommunikációs technológiák * kreatív ipar, kreatív gazdaság * K+F a vállalati szektorban, egyetemeken * az elkövetkezendő 5-10 év technológiai fejlődése * kiemelkedő magyar eredmények a tudomány és a technológia területén * 4. Ipari forradalom lehetőségei és veszélyei * robotika * 3D nyomtatás * 5G, IoT és AI * Nanotechnológia * Csillagászat


A képzés ütemezése:

2019 áprilisa és 2020 decembere között nyolc alkalommal, negyedévenként egy-egy bentlakásos hétvége a lakiteleki Népfőiskolán. A szállás, étkezés és az előadások támogatóinknak köszönhetően díjmentesek, csak a regisztrációs díjat kell megfizetni, melynek összege 5.000 Ft/alkalom.
Ezen felül 2019 júliusában nyári szabadegyetemet tartunk a kollégium hallgatói részére.


Részvétel, jelentkezés:

Jelentkezés és további információ: https://goo.gl/forms/nJmvecJ3WrC2cggW2

Jelentkezés a megadott linken a fényképes önéletrajz, valamint a motivációs levél megküldésével a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre.

Határidő: 2019. május 12. (vasárnap)

Kérjük, amennyiben rendelkezik témavezetői vagy munkahelyi vezetői ajánlással, azt is küldje meg!


Lakitelek, 2019. március 1.


Lezsák Sándor
a Magyar Országgyűlés alelnöke
a képzés védnöke


Kárpáti Árpád
a Nemzeti Művelődési Intézet kiemelt programok igazgatója


Bosnyák Dániel
a lakiteleki Népfőiskola munkatársa



Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!



Vissza

 

Állásajánlataink


Aktuális állásajánlataink

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2019. Május >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink