Ma 2019 október 20. vasárnap, Vendel és Irén napja van. Holnap Orsolya napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Lakiteleken pasztorált a gördeszkás atya
E-mail Nyomtatás PDF

A viharos szél és a csípős hideg ellenére is sokan várták kedden Lendvai Zoltán atyát, a „gördeszkás papként” közismertté vált rédicsi plébánost Lakiteleken a gördeszka pályánál. Zoltán atya a Népfőiskola Alapítvány meghívására érkezett a településre, ahol gördeszkás pasztorációja ezúttal is nagy sikert aratott. Az atyát a fiatalok és az idősebbek is gyorsan a szívükbe zárták.



– Zoltán atya olyan személyiség, aki körül pezseg a levegő, akire az emberek odafigyelnek. Nemcsak azért, mert gördeszkázik, hanem mert olyan derű árad belőle, ami bennünket is megerősít – nyilatkozta hírportálunknak Lezsák Sándor országgyűlési képviselő. A gördeszka pálya után a népfőiskolán tartott előadást a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársainak, ugyanakkor a Trianon Múzeum létrehozásáról is tárgyalt a honatyával. Zoltán atyának ugyanis nagy álma, hogy nemzeti tragédiánk centenáriumára megnyisson a Trianon Múzeum Rédicsen.

– Ha valamilyen talentumot kaptunk Jézustól, azt kamatoztatni kell. Ez az ajándék, mármint a gördeszkázás, nem tart sokáig, de amíg meg tudom tenni, szeretném ezzel dicsérni Jézust és megnevettetni az embereket. Úgyis annyi szomorúság van ebben a világban, szükségünk van az örömre – mondta a baon.hu-nak Zoltán atya.

– Abban bízok, hogy egy ilyen bemutató megérinti az embereket. Lehet, hogy nem azonnal. Lehet, hogy egy év múlva, vagy öt év múlva írnak nekem, hogy találkoztunk és szeretnék, ha megesketném őket, vagy megkeresztelném a gyermekeiket. Örömmel megyek, ahová tudok, és elmondom a hitemet. Nagyon szép ebben az egészben, hogy akik távol vannak az egyháztól, azok is úgy érzik, hogy ezen a gördeszkás jeleneten keresztül, olyan arca csillant át, amit eddig nem ismertek. Ez egy új mosolya az egyháznak – hangsúlyozta a gördeszkás atya, akinek munkásságát többek között a Magyar Fiatalokért díjjal is elismerték.


További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!



Vissza

 

Állásajánlatok


Aktuális állásajánlatok

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2019. Október >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Támogatás


A XIX. Lakiteleki Filmszemle zsűri tagok tiszteletdíjának támogatása szakmai program megvalósítását a 2019. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink