Ma 2019 február 24. vasárnap, Mátyás napja van. Holnap Géza napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Sára Sándor Filmes Kollégium indul a Népfőiskolán
E-mail Nyomtatás PDF

A Lakitelek Népfőiskola a Dunaversitas Egyesülettel együttműködésben „Sára Sándor Filmes Kollégium” néven 2019-ben szakirányú képzést indít, amelynek fő célja a filmes, televíziós szerkesztői, rendezői és operatőri feladatokkal összefüggő komplex ismeretek átadása.




Célcsoport: a Lakiteleki Filmszemléken résztvevő alkotók, Helyi Televíziók Országos Egyesülete által összefogott kisközösségi televíziók munkatársai, a Dunaversitas Mesterkurzus és a különböző egyetemi filmes kurzusok hallgatói.

A képzés formája és az előadók: A kollégium hallgatói részt vehetnek a filmgyártással, előkészítéssel, a különböző műfaji sajátosságokkal kapcsolatos, jeles szakértők által tartott előadásokon. A kollégium hallgatói lehetőséget kapnak, hogy munkacsoportokban tevékenykedve az elméleti tudást gyakorlati műhelymunkával ötvözve sajátítsák el a szakmai ismereteket.


Tanárok: Buglya Sándor, Fazekas Bence, Gazsó L. Ferenc, Tuba Mariann.

Vendégek: Sára Sándor Dunaversitas Egyesület elnöke, Kulics Ágnes egyesületi titkár- a program szervezője.


A képzés sajátossága és célja: A kollégium tagjai strukturált elméleti és gyakorlati tudásanyagra tehetnek szert a kollégium ideje alatt a megadott témák kapcsán.

A képzést 2019 márciusa és 2019 decembere között négy alkalommal szervezzük, negyedévenként egy-egy bentlakásos, 4 napos időszakban a Lakitelek Népfőiskolán (6065 Lakitelek, Felsőalpár 3.).

A képzés költségeit (előadói díjak, technikai háttér, étkezések, szállás) a támogatók közreműködésével a Népfőiskola Alapítvány vállalja magára. A képzésre kiválasztottak regisztrációs díj megfizetésével erősítik meg részvételi szándékukat. A regisztrációs díj: 5000 Ft/fő/program.


Az első, 2019. március 19-22-ig tartó program tematikája:

A filmhíradótól a digitális újságírásig


A márciusi programra történő jelentkezés feltétele és további információk:

Egy valós híradó esemény részletes tervét kell beküldeni (max. 2500 leütés), esetleg fotó melléklettel. A felvételi anyag része az interjú, illetve elképzelt narrátor-szöveg leírása, valamint a téma fontosságának indoklása néhány mondatban.


A beküldött anyagokat a felkért tanárok bírálják el és választják ki a résztvevőket.

Az értesítést a felvételi eredményről március 5-ig kapják meg a jelentkezők.

A kitöltött jelentkezési lapot és annak csatolt mellékleteit 2019. február 24-ig a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre kérjük megküldeni.

A jelentkezési lap letölthető ide kattintva!


Lakitelek, 2019. február 5.



Lezsák Sándor                                                      Buglya Sándor

a Magyar Országgyűlés alelnöke                                 Balázs Béla-díjas rendező  

      a képzés védnöke                                                a képzés szakmai felelőse


Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!



Vissza

 

Állásajánlataink


Aktuális állásajánlataink

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2019. Február >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021
25262728   

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink