Ma 2018 július 19. csütörtök, Emília napja van. Holnap Illés napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Ismét Lezsák Sándort választották a Nemzeti Fórum elnökének
E-mail Nyomtatás PDF

Ismét Lezsák Sándort választották meg a Nemzeti Fórum Egyesület elnökének a szervezet szombati budapesti tisztújító országos gyűlésén. Lezsák Sándor köszöntőjében kiemelte: "sikeres kampány után vagyunk", ennek részese a Nemzeti Fórum is, hiszen az országban több helyen jelenlétükkel segítettek, hogy "történelmi győzelmet arasson a Fidesz-KDNP pártszövetség, amelynek része a Nemzeti Fórum".



Az elnöki tisztségért egyedüli jelöltként induló Lezsák Sándor a Nemzeti Fórum legfontosabb feladatának a 2019-es év két választását, az európai parlamenti és az önkormányzati választást jelölte meg. Emlékeztetett: annak idején akkor hozták létre a szervezetet, amikor többeket kizártak az MDF-ből, és a "politikai egyesület" azóta is "csöndesen, a háttérben dolgozik". Munkájuk "nemzetpolitikai szolgálat", és bőven van dolguk - tette hozzá.

Lezsák Sándor hangsúlyozta: a Nemzeti Fórum a következő években is szolgálni igyekszik a Fidesz-KDNP választási sikereit, az európai parlamenti, valamint az önkormányzati választáson. Minden erőt mozgósítani kell a sikeres választás érdekében - jelentette ki.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a választási eredmény figyelmeztető jel azoknak, akik nem értik meg a világ változását, felgyorsulását. Most nincs idő a hosszú beszélgetésekre, mert ugyan szükség van ezekre is, de van, amikor gyorsan kell meghozni a döntéseket - vélekedett. Úgy látja, "a sokszor lenézett vidéki emberek" megértették ezt annak érdekében, hogy "a nemzetünk meg tudjon maradni". Az államtitkár közölte: a fővárosban sosem értették meg a vidék nehézségeit, életét, nem értették azt sem, mi történt most, 2018-ban.

Soltész Mikós megköszönte a Nemzeti Fórum munkáját, amellyel szerte a világon "nemzettársainkat" segíti, szolgálja az országot, az embereket. "Hatalmas a felelősségünk", hogy megértessük: csak okoskodásból nem lehet az embereket szolgálni és politikát csinálni" - fogalmazott.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke elmondta: Hódmezővásárhely után mindenki előtt világos, hogy az önkormányzati választás még keményebb lesz, és már most elkezdődik a kampány. Úgy vélte, a kétharmados többség azt jelenti, hogy szerénynek kell lenni, ugyanakkor "nem lehet bedőlni" az ellenzéknek, amely minden eszközt be fog vetni, hogy átvegye a hatalmat az önkormányzatokban. Összefogásra és együttműködésre van szükség, a munkában pedig a legfontosabb a hűség, a bizalom és a kitartás - mutatott rá.

Az egyesület alelnökének Ékes Józsefet, Horváth Zsoltot, Kelemen Andrást, Nagy Dórát, V. Németh Zsoltot és Virág Róbertet választották meg.

Magyar Hírlap


További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban

Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!



Vissza

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2018. Július >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  2  3  4  5  6  7  8
  9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink