Ma 2018 november 20. kedd, Jolán napja van. Holnap Olivér napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Kárpát-dzsungeltől a magyar sivatagig
E-mail Nyomtatás PDF

A kárpátaljai dzsungeltől a délvidéki sivatagig szinte mindenhol megfordult a Hazajáró. A Prima Primissima közönségdíjas, izgalmas honismereti műsor rendezőjével, Moys Zoltánnal és operatőrével, Schödl Dáviddal arról beszélgettünk, mit rejt még a Kárpát-medence.




– Hogyan született meg a Hazajáró ötlete?

Moys Zoltán: Már fiatal korunk óta rendszeresen jártuk a Kárpát-medencét, túrázás közben felfedeztük a rejtőzködő történelmi emlékeinket, és az ott élő magyar közösségekkel is jó barátságokat alakítottunk ki. Ezeket a határtalan élményeket szerettük volna minél több embernek átadni. A Hazajáró ötlete az életből jött, hiszen a saját tapasztalatainkat használtuk fel hozzá. Olyan szellemiségben forgatunk és mutatjuk be ezeket a helyeket, amire eddig nem nagyon volt példa a fősodratú médiában. És van egy népes közönség, amely nem kapta meg a médián keresztül ezt az értékrendet. Három fő pillérre: a természeti, táji keretre, kulturális örökségünk rejtett kincseire és a magyar emberekkel való élő kapcsolat bemutatására építettük a műsort.

– Nehéz terepeken is járnak, forgatás közben kerültek-e már veszélybe?

M. Z.: Télen, magashegyi körülmények között nem könnyű technikával mozogni. Az időjárás is gyakran nehezíti a dolgunkat. A vadak vagy pásztorkutyák is okozhatnak nehézséget, de erre is vannak már kifinomult módszereink.

Schödl Dávid: Ha a hegyen pász­torokkal találkozunk, és megkínáljuk őket pálinkával, akkor már nem kell félni a kutyáktól. Az időjárást – ami a hegyen gyakran hirtelen változik meg – viszont nem tudjuk ilyen könnyen lekenyerezni, és nekünk ha esik, ha fúj, ha köd van, akkor is meg kell csinálni a műsort. De például a síkvidéki delibláti homokpusztán is olyan hóvihar tombolt, olyan kemény volt az időjárás, hogy senki nem járt arra, csak a szerb katonaság járművei és mi. Egy-egy forgatás valódi veszélyeit sohasem tudják meg a nézők. Sok epizód úgy ér véget, hogy állunk egy hegytetőn, és szépen lemegy a nap. A stáb számára ekkor kezdődik az igazi kaland, mert még le kell jutni valahogy; nemegyszer volt, hogy még jó hat-nyolc órát botorkáltunk a sötétben, míg leértünk a kocsihoz, hajnalban pedig újra kelni kellett.

– Melyik volt a legvadabb helyszín, ahol eddig jártak?

S. D.: Sok ilyen volt, de ebből a szempontból talán Kárpátalja az egyik leg­extrémebb terület. Ott még gyerekcipőben jár a szervezett turizmus, ezért sok helyen nincsenek turistajelzések, kitaposott utak vagy ösvények sem. Néha olyan, mintha dzsungelben járnánk. Kamerával, akkumulátorokkal, konzervekkel, vízzel, sátrakkal és egyéb felszerelésekkel együtt általában tizenöt-húsz kilót cipelünk magunkkal fejenként, és egy többnapos gerinctúra után a fizikai fáradság mellett pszichésen is kimerülünk. De szerencsére mindenki edzésben van a stáb tagjai közül.

M. Z.: Szeretünk olyan eldugott helyeken járni kamerával, ahol előttünk még szinte biztos nem járt tévéstáb. Sok érintetlen, vadregényes zug van a Déli-Kárpátokban, az Erdélyi szigethegységben, a Gorgánok vidékén vagy éppen a mezőségi zsákfaluk környékén is.

Moys Zoltán és Schödl Dávid a XXI. századi nemzetegyesítés egyfajta eszközének tekintik a turizmust


– Előre tudják, hogy kit keresnek meg és mennyi időt töltenek egy helyszínen?

M. Z.: Előre felépítünk egy vázat, de azt a helyszínen kell élettel megtöltenünk. Mi alulról építkezünk, soha nem feltétlenül a hivatalosságokat keressük, hanem azokat az embereket, akiknek fontos a szülőföld szeretete és büszkén mutatják be szülőföldjüket. Csak 26 perc műsoridő jut egy kistájra, és általában két-három nap alatt forgatunk egy részt, de ez attól is függ, milyen jellegű tájegységre megyünk.

S. D.: Szerintem a Hazajárónak az az egyik varázsa, hogy nagyrészt spontán történnek benne a dolgok, többnyire az emberekkel való találkozások is. Nem veszünk fel hússzor egy-egy jelenetet, hiszen egyszer mászunk fel vagy le valahonnan, nem állítjuk meg az arra járó szekeret vagy idős nénit és kérjük meg, hogy jöjjön arra még egyszer. A túrák során sincs több óránk megkeresni a legideálisabb helyet vagy a kamera szempontjából legjobb pozíciót. Ahová lerakjuk a kamerát, ott nagyon rövid idő alatt meg kell látni azt a szépséget, ami abban a pillanatban az adott tájra jellemző. Nagy a felelősségem, mert a nézők az én szememen keresztül látják majd a régiót, és ha én nem látok meg valamit, akkor nem látják meg ők sem. Ezt a szakmai kihívást csak szívből lehet megoldani.

– Nemrég egyletet is alapítottak.

M. Z.: Egy idő után észrevettük, hogy sokan elindultak a nyomunkban, egyfajta baráti kör, mozgalom alakult ki a műsor körül, ami kezdte kinőni a kereteit. Ezért külső biztatásra megalapítottuk a Hazajáró Honismereti és Turista Egyletet, amelynek az a célja, hogy serkentse az elszakított területekre irányuló túrákat, és élő közösséget teremtsen a külhoni és a belhoni magyarok között. Egy kedvezményrendszert is kialakítottunk, amellyel az egylet tagjai kedvezményesen szállhatnak meg vagy használhatnak egyéb szolgáltatásokat.

– Terveznek-e forgatni a történelmi hazán kívül is?

M. Z.: Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk a diaszpórában élő magyaroktól, sokan hívnak minket a tengerentúlra, Nyugat-Európába vagy éppen Ausztráliába, ezért gondoltunk már arra, hogy az ottani magyar közösségeket is bemutathatnák a műsorban. Azokat, akik a történelem viharaiban is megmaradtak magyarnak, sőt köztük olyanokat is, akik soha nem jártak még az óhazában. Ezért előfordulhat, hogy a diaszpórában készült Hazajárót is láthatnak majd a nézők.

– Van, aki szerint inkább az idősebbek szeretik a műsort.

M. Z.: Ezt nem érezzük. Mi minden korosztályhoz szólunk, és nagyon örülünk, amikor a fiatalok indulnak a nyomunkba vagy éppen iskolákban tarthatunk sikeres rendhagyó földrajz­órákat. A közösségi oldalunk is elég népes, százezer fölötti táborunk van. Mi a turizmust egyfajta eszköznek, a nemzetegyesítés XXI. századi eszközének tekintjük. Úgy érezzük, újra fel kell fedezni a történelmi hazánkat, mert felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek életéből teljesen kimaradtak az elszakított területek. A hazajáró túrázás és a vele járó kalandok újra vonzóvá tehetik a Kárpát-medencét, és bízunk benne, hogy egyre többen lesznek olyanok, akik nem Nyugaton keresnek hegymászó- és turistakalandokat, kultúrkincseket és barátokat, hanem idehaza, saját földjükön, saját történelmi színfalaik, saját véreik között.

Magyar Idők


Vissza

 

Állásajánlataink


Aktuális állásajánlataink

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2018. November >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
     1  2  3  4
  5  6  7  8  91011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink