Ma 2019 szeptember 15. vasárnap, Enikő és Melitta napja van. Holnap Edit napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Műfordítók Lakiteleken
E-mail Nyomtatás PDF

A Lakiteleki Népfőiskolán még alig ért véget a Németh László műfordító tábor, de már újra műfordító diákok vették birtokba a Népfőiskola területét. A tábor keretében a különböző országokból érkező egyetemisták itt képezhetik magukat és gyarapíthatják tudásukat.

Külön belarusz-magyar, magyar-belarusz és kazah-magyar országismereti táborokban, mongol-magyar orosz-magyar és magyar-orosz műfordítói táborokban, illetve Csehov orosz-magyar színházi műhelyben vehetnek részt

A tábor ünnepélyes megnyitójára 2016. szeptember 5-én került sor. Lezsák Sándor, a Lakiteleki Népfőiskola vezetője beszédében elmondta, hogy a műfordítói táborok egyik fő célja a leendő műfordítóknak való segítségnyújtás. Mint mondta, sajátos magyar csúcsteljesítmény a magyar műfordítás. Például Shakespeare egészen másképpen kapott színpadot és kelt életre mint a világ más táján, mert Arany János fordításában egy olyan világ jelent meg, amelyik tudott azonosulni a magyar világgal, de bemutatta a nem hamisított történelmi Shakespeare által megálmodott, megélt, dramatizált világot is.

Dr. Balogh Csaba Közigazgatási Államtitkár beszédében elmondta, hogy a keleti nyitás politikája Magyarország számára rendkívül fontos. Szerinte a Lakiteleki Népfőiskola egy missziós tevékenységet lát el, ápolja a magyar társadalomnak a lelkét, a gyökereit, a hagyományait és a tradícióit. Az államtitkár azt is megemlítette, hogy külön öröm a Külügyminisztérium számára, hogy a Lakiteleki Népfőiskola ezt a missziós tevékenységet igyekszik a határon túl is folytatni és bevonni ebbe a körbe a környezetünkben, a Közép-Európában és a Kelet-Európában élő népeket. Kiemelte, hogy a műfordítók munkája is nagyon fontos misszió, hiszen közelebb hozzák a rokon- és baráti népek kultúráját.

Bíró Zoltán, a Lakitelek Alapítvány és a Népfőiskola Alapítvány kurátora beszédében hangsúlyozta, hogy a jelenlévők nagy feladatot látnak el, hiszen szerinte a civil diplomácia keretében a legfontosabb feladat a műfordítás. Mint mondta, a civil diplomácia nem pótolja soha az államit, de az állami sem pótolja a civil kapcsolatokat.

A megnyitón beszédet mondtak a belarusz, kazah, mongol valamint az orosz nagykövetségek képviselői.

A táborok munkáját a saját területükön kiemelkedő szakmai vezetők fogják össze, éppen ezért a megnyitó kertében a műhelyvezetők tájékoztatták a jelenlévőket a táborok menetéről és programjairól. Ezt Követően Lezsák Sándor előadást tartott a Lakiteleki Népfőiskolán zajló fejlesztésekről és beruházásokról. Egy helyszínismertető körséta keretében a vendégek és a tábor résztvevői megismerkedhettek a Népfőiskola területével is.

Lizik-Varga Katalin         

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Vissza

 

Állásajánlatok


Aktuális állásajánlatok

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2019. Szeptember >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  2  3  4  5  6  7  8
  9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Támogatás


A XIX. Lakiteleki Filmszemle zsűri tagok tiszteletdíjának támogatása szakmai program megvalósítását a 2019. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink