Ma 2018 augusztus 19. vasárnap, Huba napja van. Holnap István napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Bolyai ház
E-mail Nyomtatás PDF

A Bolyai ház emeletén vendégszobák, alsó részében pedig a Rendszerváltó Archívum található. A gyűjteményben ezernél több irattári doboz, 800 hangkazetta és több mint 300 videokazetta valamint Lezsák Sándor gyűjteménye, a lakiteleki találkozók, a szamizdatos irodalom, a demokratikus ellenzék és az MDF történetének első éveit dokumentáló anyagok őrzik az elmúlt negyedszázad ellenzéki megnyilvánulásait és a rendszerváltó történéseket.

A Rendszerváltó Archívum vezetője Szécsi Árpád, fiatal politológus, akinek ez a témakör az egyik kutatási területe.

A Lakiteleki Találkozó 15. évfordulóján, 2002. szeptember 27-én jelent meg a Rendszerváltó Archívum című folyóirat első   száma.   Anyagi   támogatás   esetén ez   a történelmi szemle a gyarapodó gyűjteménynek folyamatos nyilvánosságot biztosíthat.

A Rendszerváltó Archívum továbbra is gyűjti az elmúlt évtizedek rendszerváltó dokumentumait: plakátot, röplapot, újságokat, hang- és videokazettákat, visszaemlékezéseket, jegyzőkönyveket, tanulmányokat, valamint a tárgyi emlékeket (bélyegző, karszalag, ajándéktárgyak stb.)

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2018. Augusztus >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink